A Fiera di Primiero és Padova közötti 178 kilométeres etap kedvezett a szökevényeknek, ugyanakkor a mezőny nem engedett senkinek sem nagy előnyt. A sprintet Merlier nyerte – ez volt az idei második szakaszsikere – az olasz Jonathan Milan és az ausztrál Kaden Groves előtt.
A Visma-Lease a Bike magyar bajnoka, Valter a főmezőny végén gurult be a 84. helyen a győztessel azonos idővel, és így tartja összetettbeli 23. helyét.
„Nem tudom, mi volt a levegőben, vagy csak az, hogy kicsit könnyebb volt a szakasz, mint az elmúlt szakaszok. Vagy több volt a lejtmenet, mint az emelkedő. De bárkit kérdeztem, mindenki azt mondta, »ma nagyon jók a lábaim!«. Én is közéjük tartoztam” – számolt be Valter az általa örvendetesnek nevezett állapotról.
A szerdai szökéspróbálkozására visszatérve elárulta, bosszantotta, hogy befogták, mert bízott benne, ha benne marad, garantáltan az első tízben végez.
„Nagyon furcsa ez az idei Giro: tavaly kilenc vagy tíz szökés ért haza, és eléggé nagy különbségekkel, idén eddig három talán, és azok is egypercekkel. Ez a Girotól nem megszokott” – sajnálkozott, hogy ha már nincs kirendelt csapatkapitánya, és van lehetősége szökni, nem ér be a mezőny előtt tradiconálisan vett szökés, maximum egy-egy elképesztően erős versenyző.
Úgy érzi, a következő szakaszon nehéz lesz menni a nap szökésével, mert nagyon sokan törnek majd erre.
„Gyakorlatilag utolsó lehetőség. Ezzel mindenki így van. A mezőny nagy része, sok csapat gyakorlatilag még semmit se ért el. Nagyon kemény menet lesz a hegyek előtt” – szögezte le, igyekszik azért elmenni majd, mert nincs veszítenivalója.
18. szakasz, Fiera di Primiero-Padova, 178 km:
1. Tim Merlier (belga, Soudal – Quick-Step) 3:45:44 óra
2. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) azonos idővel
3. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) a. i.
…84. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) a. i.
Az összetett élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 67:17:02 óra
2. Daniel Martínez (kolumbiai, Bora-Hansgrohe) 7:42 perc hátrány
3. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 8:04 p h.
…23. Valter 54:06 p h.
Pénteken a Mortegliano és Sappada közötti 157 kilométer és hegyi befutó vár a mezőnyre, amely közel 3300 kilométert teker, amíg vasárnap, Rómában célba ér.