Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Vas Blanka remeklése olimpiai kvótát ért hegyikerékpárban

Vas Blanka remeklése olimpiai kvótát ért hegyikerékpárban

MTI
Hivatalossá vált, hogy Vas Kata Blanka hegyikerékpáros kvótát szerzett a párizsi olimpiára Magyarországnak azzal, hogy tavaly ötödik lett az U23-asok között a glasgow-i összkerékpáros világbajnokságon – erősítette meg Vízer Barnabás, a magyar szövetség sportigazgatója az MTI-nek.

„Hegyikerékpárban is lezárult a kvalifikációs időszak, a nemzetközi szövetség pedig hivatalosan is visszaigazolta Magyarország női kvótáját a szakágban, amelyben így Párizsban is lesz magyar induló” – fogalmazott a sportigazgató, hozzátéve, hogy ez a világbajnoki eredménynek köszönhető. Innen ugyanis a felnőtteknél és az U23-asok között is az első két olyan nemzet jutott kvalifikációhoz, amely a május végén zárult kvótaszerző időszakban nem volt a rangsor első 19 nemzete között. Az élen Svájc végzett, Kanada is kvótaszerző pozícióban zárt, így hárman kiestek – a tokiói ötkarikás játékokon meglepetésre a negyedik helyen végző – Vas elől, a glasgow-i ötödik helye így párizsi repülőjegyet ér. A kvóta a nemzetnek szól.

„A női induló kiválasztása még folyamatban van, az utolsó válogatóra a hétvégén, az olaszországi Val di Soléban kerül sor” – fűzte hozzá Vízer Barnabás, aki rámutatott: az országúti férfi és női kvóta után ezzel a harmadik biztos kerékpáros indulási jogot szerezte meg Magyarország. Még egyre van lehetőség, jövő hét második felében a városi sportágak olimpiai selejtezőjében a budapesti Ludovika Campuson BMX freestyle parkban Kempf Zoltán harcolhatja ki a párizsi részvételt.

Borítókép: Vas Kata Blanka a glasgow-i kerékpáros világbajnokság U23-as hegyikerékpáros versenyén (MTI/EPA/Adam Vaughan)

További tartalmak