Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Soha nem voltam ennyire fáradt egyetlen Grand Tour-verseny után sem” – Vingegaard nem indul a Vueltán

„Soha nem voltam ennyire fáradt egyetlen Grand Tour-verseny után sem” – Vingegaard nem indul a Vueltán

MTI
Nem indul az augusztusi spanyol országúti kerékpáros körversenyen Valter Attila csapattársa, Jonas Vingegaard, aki áprilisban elszenvedett súlyos sérülése ellenére részt vett a vasárnap zárult Tour de France-on, de nem tudta megvédeni címét.

 

A Franciaországban tavaly és tavalyelőtt is győztes dán klasszisnak nem volt esélye az immár háromszoros győztes szlovén Tadej Pogacarral szemben, ugyanakkor egy szakaszt meg tudott nyerni, összetettben pedig a második helyen zárt.

„Még soha nem voltam ennyire fáradt egyetlen Grand Tour-verseny után sem – nyilatkozta a 27 éves Vingegaard Nizzában, ahol egyéni időfutammal zárult a Tour. – Természetesen szeretnék újra háromhetest nyerni, de most pihenésre van szükségem.”

A Visma-Lease a Bike kerekese tavaly a Tour után a Vuelta a Espanán is rajthoz állt, és a második helyen végzett, ebben az évben azonban nem vállalja a szereplést.

„Sajnos, nem leszek ott a rajtnál, de az biztos, hogy egyszer visszatérek a Vueltára” – erősítette meg Vingegaard, aki három és fél hónapja karrierje legsúlyosabb bukását szenvedte el. Az esestől szinte minden csontja eltört felsőtestének a jobb oldalában, és mindkét tüdeje kilyukadt.

A Vueltán az amerikai Sepp Kuss – Vingegaard és Valter klubtársaa – a címvédő, aki a Tourt koronavírus-fertőzés miatt hagyta ki, Spanyolországban viszont ott lesz a mezőnyben.

 

Borítókép: epa11489370 Yellow jersey Slovenian rider Tadej Pogacar (L) of UAE Team Emirates and Danish rider Jonas Vingegaard of Team Visma Lease a Bike in action during the ascent on Col de la Couillole at the 20th stage of the 2024 Tour de France cycling race over 132km from Nice to Col de la Couillole, France, 20 July 2024. EPA/GUILLAUME HORCAJUELO

További tartalmak