A Heusden-Zolder és Hasselt közötti 222,8 kilométer hosszú, 1273 méter szintemelkedésű távon Pelikán János, Fetter Erik és Karl Ádám volt ott a mezőnyben. Utóbbi próbálkozott egy ízben a korai szökésbe kerüléssel, ám a végül eltekerő ötfős csoportban nem volt ott. Ehhez a bolyhoz meglepően közel tekert a legjobb sprintereket felvonultató mezőny, a sík terepen gyors tempóban indult a verseny. A táv derekán egy nyolcfős csoporttal – benne a világbajnok Mathieu van der Poellal – együtt Fetter is megindult, de aztán utolérte a mezőny ezt a sort, majd Karl is próbálkozott harmadmagával sikertelenül, a korai szökevényeket pedig utolérte a mezőny. Ezután is sorra indultak a támadások a kockaköves szakaszokkal tarkított részeken – immár magyar résztvevők nélkül -, a világbajnok Van der Poel négyszer is tempót váltott rövid időn belül, a megindulások nyomán zsugorodó méretű mezőnyben már egyik magyar sem volt ott hatvan kilométerrel a cél előtt.
A hajrához közeledve egy ígéretes hatfős csoport izzasztotta a belgák és olaszok vezette mezőnyt, benne Van der Poellal, a címvédő és olimpiai bronzérmes francia Christophe Laporte-tal, valamint a korábbi világbajnok dán Mads Pedersennel, de 25 kilométernél befogták ezt a bolyt is. A hasselti záró körözésen is többen kíséreltek meg eltávolodni, ám a sprintben érdekeltek, elsősorban az olaszok rendre befogták őket. Így mezőnyhajrá döntött, amelyben a világversenyeken szokatlan módon a belgák két topsprinterük, Tim Merlier és Jasper Philipsen miatt kettébontották a csapatot és két sprintvonatuk is mérkőzött a norvégokkal, olaszokkal, hollandokkal és franciákkal. Philipsen belső íven hajrázott az enyhén kanyarodó „célegyenesben”, Merlier viszont nagyobb íven is gyorsabb tudott lenni valamennyi riválisánál. A 31 esztendős sprinter két évvel ezelőtt harmadik volt a kontinensviadalon, ezúttal pedig – első belga férfiként – Eb-győztes lett, és ő viselheti egy éven át az Európa-bajnokot illető megkülönböztető trikót. Másodikként a 2022-es Tour de Hongrie székesfehérvári szakaszán győztes, tavaly Eb-bronzérmes holland Olav Kooij ért célba, az észt Madis Mihkels pedig meglepetésre állhatott dobogóra azzal, hogy centikkel megelőzte a végül negyedik Philipsent.
A három magyar induló az eredménylista alapján nem fejezte be a versenyt. Összesen 79-en értek célba a 128 rajthoz álló bringás közül.
Férfi mezőnyverseny, Európa-bajnok:
1. Tim Merlier (Belgium) 4:37:09 óra
2. Olav Kooij (Hollandia) azonos idővel
3. Madis Mihkels (Észtország) a. i.
Fetter Erik, Karl Ádám és Pelikán János nem fejezte be.