Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Története során először: Albániából rajtol a 2025-ös Giro d'Italia

Története során először: Albániából rajtol a 2025-ös Giro d'Italia

MTI
Története során először Albániából rajtol a Giro d'Italia: a 2025-ös olasz kerékpáros körverseny Durrësben kezdődik május 9-én.

 

A szervezők hétfőn közölték, hogy a jövő évi, 108. Giro első három szakaszára kerül sor Albániában. A nyitó, 164 kilométeres etap Durrësből indul tiranai befutóval, másnap a fővárosban lesz egy 13,7 kilométeres egyéni időfutam, míg a harmadik szakaszon Vlorából startol és oda is érkezik meg a mezőny 160 kilométer teljesítése után. A teljes menetrendet január 13-án ismertetik.

„Ez egy jelentős pillanat a sport világában, és megtiszteltetés számunkra, hogy megoszthatjuk veletek – fogalmazott Edi Rama albán miniszterelnök. – Három napig rengeteg bajnok és barát lesz hazánkban.”

Paolo Bellino főszervező jelezte, hogy két dologban reménykedik: a napsütésben és az albánok örömében, mert bízik benne, hogy szurkolóként sokan kilátogatnak majd az utak mellé.

A Giro 15. alkalommal indul Olaszországon kívülről. Volt már többek között Belgium, Görögország, Franciaország, Hollandia, Dánia, Izrael, Észak-Írország – és legutóbb, 2022-ben Magyarország – a nyitószakaszok házigazdája.

 

Borítókép: Bassano del Grappa, 2024. május 25. Tadej Pogacar, az UAE Team Emirates összetettben vezetõ szlovén versenyzõje ünnepel, miután megnyerte a 107. Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny 20., Alpago és Bassano del Grappa közötti 184 kilométeres szakaszát 2024. május 25-én. MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro

További tartalmak