Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Újabb élcsapat indul a 100 éves Tour de Hongrie-n

Újabb élcsapat indul a 100 éves Tour de Hongrie-n

MTI
A világelitbe tartozó újabb csapat, a Bahrain Victorious indulását jelentették be hétfőn a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szervezői.

Az először 1925-ben megrendezett magyar körversenyen a frissen bejelentett három induló között a bahreini World Tour-istálló mellett a profi csapatok második szintjét képviselő (Pro Team, korábban prokontinentális) spanyol Caja Rural–Seguros RGA, illetve a Kusztor Pétert korábban foglalkoztató, egyes típusú diabéteszes sportolók alkotta amerikai Novo Nordisk szerepel még.

A Tour de Hongrie honlapja összegzésében kiemelte: a Bahrain Victorious ötödik alkalommal vesz részt a viadalon, a sprinterek zöld trikóját és három szakaszgyőzelmet ért el eddig, legutóbb, a tavalyi kiírás záróetapján az azóta elszerződött Wout Poels diadalmaskodott Pécsett.

Az egyéves kihagyás után visszatérő Caja Ruralnak is van már etapsikere a magyar körversenyről, 2020-ban az akkor még a csapatnál tekerő Jon Aberasturi nyerte a verseny nyitóetapján az esztergomi sprintbefutót.

A százéves Tour de Hongrie eddig bejelentett csapatai:
Bahrain Victorious (bahreini, World Team)
Red Bull-BORA-hansgrohe (német, World Team)
Jayco AlUla (ausztrál, World Team)
XDS Astana (kazah, World Team)
Caja Rural-Seguros RGA (spanyol, Pro Team)
Euskaltel-Euskadi (spanyol, Pro Team)
Flanders-Baloise (belga, Pro Team)
Novo Nordisk (amerikai, Pro Team)
Polti VisitMalta (olasz, Pro Team)

Borítókép: Kazincbarcika, 2024. május 9. A drónnal készült képen a mezőny a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második, 162 kilométeres Tokaj - Kazincbarcika közötti szakaszán, Kazincbarcikán 2024. május 9-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak