Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Vas a 27., Wiebes nyerte a sprintbefutót a Milánó-Sanremo egynapos versenyen

Vas a 27., Wiebes nyerte a sprintbefutót a Milánó-Sanremo egynapos versenyen

MTI
Vas Blanka 27. lett a Milánó-Sanremo egynapos országúti klasszikus női kerékpárversenyen, amelyen Európa-bajnok csapattársa, Lorena Wiebes győzött.

 

Vas mellett Zsankó Petra is ott lett volna a mezőnyben, ám a Ceratizit-WNT magyar időfutambajnoka betegség miatt végül nem tudott rajthoz állni. Míg a férfiak Paviából vágtak neki a saját versenyüknek, addig a – húsz év kihagyás, 2005 után újra megrendezett – női viadal rajtja Genovában volt. Az SD Worx-Protime magyar bajnok bringása ezúttal segítő szerepkörben tekert.

Az utolsó előtti emelkedőhöz, a Cipressához közeledve a magas tempó mellett több bukás is rostálta a mezőnyt. A Poggióba vezető utolsó felfelé tartó szakaszt elöl kezdte meg Vas, a tempóváltások nyomán azonban a lejtmenethez érve már nem volt ott a mintegy 15 fős élcsoportban. A Giro d’Italia-győztes, olasz bajnok Elisa Longo Borghini két kilométerrel a cél előtt, a síkra leérve támadott, és bár öt másodpercre el tudott távolodni, a világbajnok Lotte Kopecky vezetésével kétszáz méterrel a célvonal előtt utolérték a riválisok.

Belga csapattársa önfeláldozását – és az SD Worx többi bringásának egész napos munkáját – a holland Eb-címvédő Lorena Wiebes azzal hálálta meg, hogy a sprintben mindenkit maga mögé utasított. Másodikként a holland Marianne Vos, harmadikként a svájci Noemi Rüegg zárt.

Vas egy nagy csoporttal, 55 másodperc hátránnyal a 27. helyen ért célba.

Az M4 Sport helyszíni stábjának úgy nyilatkozott, hogy terv szerint alakult a csapatuk számára a verseny, bíztak benne, hogy Lorena Wiebes képes lesz győzni.

„Nem volt egy gyilkos tempó, nehezebbre számítottam” – mondta. Arra a felvetésre, hogy ezen a versenyen az utolsó kilencven kilométer gyakorlatilag egy hosszú sprintfelvezetés, Vas úgy reagált, hogy az ilyet nem annyira szereti, de ezúttal jól ment neki.

„Szerintem jól végeztem a munkámat, megdicsértek, nyertünk, de azért mindig lehet egy kicsit jobban csinálni. Jó lett volna, ha ott maradok a Poggio után is, de nem bírtam ki az utolsó támadást. Azért a felvezetés kivett belőlem jó sokat. Elégedett is vagyok, meg nem is, de nagyon örülök, hogy nyertünk” – tette hozzá.


Eredmény, Milánó-Sanremo (a firstcycling szakportál alapján):
női verseny, 156 km:
1. Lorena Wiebes (holland, SD Worx-Protime) 3:43:32 óra
2. Marianne Vos (holland, Visma-Lease a Bike) azonos idővel
3. Noemi Rüegg (svájci, EF Education-Oatly) a. i.
…27. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 55 másodperc hátrány

Borítókép: Párizs, 2024. augusztus 4. A negyedik helyezett Vas Blanka a célban 2024-es párizsi nyári olimpia nõi országúti kerékpárosok mezõnyversenyében a Trocadero téren 2024. augusztus 4-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak