Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Egészséges rivalizálás van a magyar istállók között – az Epronex és a Karcag Cycling is top10-es eredményben bízik a magyar körversenyen

Egészséges rivalizálás van a magyar istállók között – az Epronex és a Karcag Cycling is top10-es eredményben bízik a magyar körversenyen

MTI
A magyar csapatok számára nagyon fontos a jó szereplés a szerdán rajtoló Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.

„Minden hazai versenyzőnek fontos a magyar körverseny, szerintem éppen ezért van egy egészséges rivalizálás a magyar istállók között” – jelentette ki az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában Rózsa Balázs, az Epronex-Hungary csapatkapitánya, aki 2016-ban a legjobb magyar lett az idén százéves viadalon, de 2023-ban és tavaly is magára ölthette a fehér trikót az első szakasz után.

Kiss Gergely csapatvezető arról számolt be, hogy ilyen jó felkészülésük még sosem volt. A kilencedik Tour de Hongrie-részvételére készülő Rózsa ezt megerősítette, de hozzátette, a múlt héten Lengyelországban versenyeztek, ahol az időjárás az erős széllel és sok esővel nem volt kegyes hozzájuk.

Solymosi Márton, a lengyel viadalon szintén részt vevő Karcag Cycling ÉPKAR versenyzője megjegyezte, hogy a kedvezőtlen körülmények miatt nem kockáztattak, ennek ellenére a felkészülés szempontjából tökéletes volt a lengyelországi erőpróba.

„Bejártuk az útvonalat a csapattal és egyénileg is. Az ötödik, utolsó szakasz és a Kékesre vezető harmadik etap lesz a döntő az összetett szempontjából” – mondta a negyedszer rajthoz álló bringás, aki csapata célját illetően úgy fogalmazott, szeretnének az egyes szakaszokon a legjobb tízben végezni, noha ez szerinte nagy falatnak ígérkezik az erős mezőnyben, ahogy a legjobb magyarnak járó fehér trikó megszerzése is.

Stubán Ferenc csapatvezető arról számolt be, hogy a négy hazai kerekes mellett két olasz áll rajthoz, őket két-két masszőr és szerelő mellett három sportvezető segíti majd az ötnapos viadalon.

A szerdától vasárnapig tartó 46. Tour de Hongrie-n 21 csapat 126 versenyzőjére három sík, egy hegyi és egy kettő közötti, klasszikus jellegű szakaszon 875 kilométer megtétele vár.

Borítókép: Hajdúszoboszló, 2024. május 8. Filutas Viktor, a Karcag Cycling versenyzője, a magyar válogatott színeiben versenyez, mellette Rózsa Balázs, az Epronex Hungary csapat versenyzője a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny első, 166 kilométeres Karcag – Hajdúszoboszló közötti szakaszán Hajdúszoboszlón 2024. május 8-án. MTI/Derencsényi István

További tartalmak