Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Fetter Erik bízik benne, hogy nagyot tud alkotni a Tour de Hongrie-n

Fetter Erik bízik benne, hogy nagyot tud alkotni a Tour de Hongrie-n

m4sport.hu/MTI
Fetter Erik, a Team United Shipping kerékpárosa az M1 aktuális csatornán azt mondta, a Tour de Hongrie minden magyar bringásnak a kedvenc versenye, amely különleges helyet foglal el az éves naptárban.

Mi egy új magyar csapat vagyunk és az év elejétől úgy készültünk, hogy elsősorban itt, ezen a viadalon szerepeljünk jól” – nyilatkozta Fetter. Szerinte már az is nagyon jó eredmény lesz, ha a legjobb tíz közé kerülnek egy-egy szakaszon, de ők a csapatuknál elsősorban a fehér és a hegyi trikó megszerzésében gondolkodnak.

Bízom benne, hogy nagyot tudunk alkotni és a vasárnapi zárónapon nekem is sikerül elérnem egy kiemelkedő eredményt” – tette hozzá.

Dér Zsolt szövetségi kapitány, a Team United Shipping sportszakmai tanácsadója a műsorban bejelentette, hogy három versenyzőjükkel már szerződést hosszabbítottak a jövő évre, de nemcsak velük, hanem a csapat többi tagjával is hosszú távra terveznek.

A Tour de Hongrie-n a legtöbb magyar versenyzőnek a fehér trikó megszerzése az elsődleges célja, de nehéz lenne megmondani, hogy ki lesznek most a legesélyesebbek erre. Tizenöt hazai bringás vesz részt az eseményen, de mindannyian csapatszínekben indulnak, ezért válogatottat most nem tudtunk kiállítani. Emiatt van bennem egy kicsi hiányérzet, de nagyon jó, hogy ennyi magyar induló lesz a versenyen” – fogalmazott a szakember.

A szerdától vasárnapig tartó 46. Tour de Hongrie-n 21 csapat 126 versenyzőjére három sík, egy hegyi és egy kettő közötti, klasszikus jellegű szakaszon 875 kilométer megtétele vár.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak