Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dér Zsolt szövetségi kapitány a Tour de Hongrie-ról: „Nehéz lesz labdába rúgni, de jó is, hogy nagy a kihívás” – interjú

Dér Zsolt szövetségi kapitány a Tour de Hongrie-ról: „Nehéz lesz labdába rúgni, de jó is, hogy nagy a kihívás” – interjú

m4sport.hu | | Szerző: Brúszel Péter
Nem az elmúlt években megszokott kerékvágásban zajlik majd a Tour de Hongrie Dér Zsolt szövetségi kapitány számára. Az utóbbi hét kiírással szemben ugyanis ezúttal a válogatott nem vesz részt a versenyen, cserében viszont három és fél magyar csapaton és 15 hazai kerékpároson tarthatja rajta szemét öt napon át. Elsősorban róluk és persze az idén 100 éves magyar körről, az útvonalról, a mezőnyről beszélgettünk a szakemberrel, akivel a magyar utánpótlás helyzete is szóba került.

A szerdától vasárnapig tartó Tour de Hongrie minden percét és a kedden 18 órakor kezdődő csapatbemutatót is élő közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

Szerdán kezdődik a 46. Tour de Hongrie, amely 100 éves fenállását ünnepli. Az idei magyar kör a versenyzőként ötszörös szerb bajnok Dér Zsoltnak is különleges lesz, hiszen ezúttal nem elsősorban szövetségi kapitányi minőségében vesz részt a versenyen, ami miatt kettős érzések kavarognak benne.

Az egyik szeme sír, hogy 2017 után először nem lesz ott a rajtvonalnál a válogatott, mivel „nincs annyi szabad versenyző, akikből össze lehetett volna állítani egy ütőképes sort”.

A másik viszont nevet, mivel gyakorlatilag a magyar csapatok miatt alakult így, merthogy a sportág hazai történetében egyedülálló módon egy időben három csapat profi státuszú, így jogosult rajthoz állni a 2023 óta ProSeries besorolású magyar körversenyen.

Eligazítás a 2022-es TdH-n (Fotó: Halmágyi Zsolt/Tour de Hongrie)

A TdH-n már visszatérő vendégnek tekinthető, ötödször induló Epronex-Hungary Cycling Team mellett az egyaránt idénre szintet lépő és most debütáló Karcag Cycling ÉPKAR Teamet, illetve a Team United Shippinget is ott találjuk a mezőnyben.

„Abszolút jó, hogy van három magyar kontinentális bejegyzésű csapat, plusz mellette itt van még a Team MBH Bank Colpack Ballan olasz-magyar vegyes csapat, magyar főszponzorral, és annak a színeiben is két magyar versenyző indul, szóval ez mindenképpen pozitív a magyar kerékpársport számára” – kezdte az m4sport.hu-nak.

Szintén örömteli, hogy nemcsak a szövetségi kapitány által említett – összesen egyébként öt magyart foglalkoztató – legendás olasz utánpótlássor érkezik magyar kerekessel (Takács Zsomborral és Valent Márkkal). Pakot Andrást a szlovák Pierre Baguette, Dina Mártont a baszk Euskaltel-Euskadi mezében láthatjuk majd, azaz kis híján az összes, komolyabban jegyzett csapatnál tekerő magyar légiós indul.

A két nagy hiányzó Valter Attila és Peák Barnabás, előbbi csapata, a Team Visma | Lease a Bike idén nem nevezett (Valter pedig a hó végi norvég körre készül), míg az utóbbit soraiban tudó ATT Investments idén nem kapott meghívót a versenyre, és a kapitány elmondása alapján „Peákot sem szerették volna elengedni a válogatottal, egy kicsit talán az ellen is tüntetve, hogy idén nem jöhettek”.

Válogatott tehát most nem lesz, dolga viszont így is bőven akad majd Dér Zsoltnak. A csapat szakmai tanácsadójaként a United Shippinget kíséri az öt nap során, ami versenyszituációban talán nem jelent hatalmas különbséget főállásához képest, a versenyek között végzett munkában viszont annál inkább.

„Talán egy klubban több a lehetőség az anyagi források terén, és jobban lehet ismerni a versenyzőket, hiszen adott a csapat kerete, naprakészebb információk vannak a versenyzőkről folyamatosan. Nyilván egy válogatottnál is ismerem a versenyzőket, de más-más csapatban vannak, és lehet, hogy csak egyszer egy évben, akár a Tour de Hongrie-n versenyeznek együtt, egy csapatként. Tehát arra az alkalomra kell őket összerakni úgy, hogy jól tudjanak együttműködni, és meglegyen a csapatszellem, az összetartás, jól le lehessen osztani a feladatokat, mindig annak segítsenek, akinek éppen kell. Ezt kicsit nehezebb kordinálni, mert nem feltétlenül van meg az az összhang közöttük, mert alapesetben nem együtt, hanem egymás ellen versenyeznek a szezon közben. Egy csapatnál pontosan tudom, hogy ki mire képes, és kire milyen feladatot lehet bízni az adott versenyen” – érzékeltette a különbséget.

A verseny szerdán Budapestről, a Szent Gellért térről indul, vasárnap pedig Esztergomban, a bazilikánál zárul. A 875 kilométeres össztáv alatt 7255 méter szintkülönbséget küzd le a mezőny, sprintszakasz, dombosabb etap és a Kékesen véget érő nap révén hegyi befutó is lesz a repertoárban, ami a kapitány szerint vonzó elegy a nagy csapatok számára is.

„Szerintem izgalmas lesz, nekem tetszik az útvonal. Nem egy monoton verseny lesz, én arra számítok. Van kihívás minden szakaszban. Néhány évvel ezelőtt inkább az ország keleti részében voltak a szakaszok, ami kissé unalmas és eseménytelen versenyzést eredményezett – fogalmazott. – Persze most is várható két mezőnysprint, de a harmadik szakaszon, a Kékesen valószínűleg átalakul az összetett állása, ami az utolsó szakaszon szintén változhat még a pilisi körözéssel. Az a jó a mostani útvonalban, hogy többféle karakterisztikájú versenyzőnek ad lehetőséget, és ez fontos a csapatok számára is: hozhatnak sprintert, hozhatnak hegyimenőt, hozhatnak robbanékonyabb versenyzőt. Ez vonzó a csapatok számára.”

A mezőnyben lesz is hat World Team és kilenc prokontnentális csapat, a sprintekben pedig olyan kiválóságok küzdenek majd egymással, mint például Dylan Groenewegen (Team Jayco Alula), Phil Bauhaus (Bahrain Victorious), vagy Sam Welsford (Red Bull – BORA – hansgrohe), míg az emelkedőkön többek között Sergio Higuita (XDS Astana Team), Iván Ramiro Sosa (Equipo Kern Pharma), Pablo Torres (UAE Team Emirates XRG) és Juan Pedro Lopez (Lidl – Trek) is csatázik majd a győzelemért.

A névsor alapján egyértelmű, hogy fel lesz adva a lecke a magyarok számára, Dér szerint „egy ilyen mezőnyben már egy top10-es, top5-ös helyezés nagyon szép eredménynek” számítana.

„Nehéz lesz labdába rúgni ilyen csapatok meg ilyen nevek mellett, de jó is, hogy nagy a kihívás. Nyilván nem lesz egyszerű eredményt hozni, de ha sikerül, az annál többet ér, főleg egy konti sorból. A verseny színvonalának is jót tesz, ha ilyen nagy nevek jönnek, nem pedig második, harmadik vonalból rakják össze a csapatok a sorokat” – jegyezte meg.

Dina Márton tavaly a válogatott színeiben szerezte meg a fehér trikót (Fotó: MTI/Ruprech Judit)

Összetettben talán Dina Mártonban bízhatunk leginkább, aki négyszer bizonyult már a legjobb magyarnak a Tour de Hongrie-n, és minden bizonnyal most is a fehér trikóban gondolkodik, bár „kicsit küzdelmes szezonja volt”. Betegség és sérülés is hátráltatta az idény során, igaz, egy április elején, a Tour of Hainan 4. szakaszán elért ötödik helyével jelezte, hogy benne van a lábában a jó teljesítmény.

„Jó formában van, biztos, hogy ő is nagyon erős lesz, és akár esélyes is az összetettben egy szép helyezésre. Tavaly a válogatott színeiben indult, és legjobb magyarként végzett a versenyen. Valószínűleg újra a fehér trikó megszerzése a célja, de természetesen minden magyarnak az lesz, hogy fehér trikóban tekerjen egy napot, vagy a végén az övé legyen. Szóval Marcitól sokat várunk, valószínűleg a csapata is kiemelt versenyzőként kezeli majd. A szakaszok is fekszenek neki, kedvez neki a pálya” – mondta róla.

Az utánpótláskorúként kétszeres magyar bajnok Pakot Andrásról beszélve elmondta, „junior korában jó versenyző volt, ügyes a sprintekben, de ez a szezonja neki is kicsit nyögvenyelős. Az utóbbi időben nem is igen versenyzett”, és valamiféle térdproblémáról is lehetett hallani felőle.

„Elsőéves felnőtt, szóval neki azért nagy kihívás lesz ez a verseny” – tette hozzá.

Az MBH-s magyarok kapcsán azt emelte ki, hogy sok múlik majd azon, hogy a csapat milyen szerepet szán nekik.

Takács Zsombor nagyon ügyes versenyző, már bizonyított is első U23-as idényében, azaz idén. Az egyik olasz versenyen, a Gran Premio della Liberazionén ötödik volt. Tehát valószínűleg jó formában van, és a sprintszakaszokon lehet várni tőle jobb eredményt, akár meglepetést, bár ez a csapattaktikán is múlik majd, hogy kit segítenek inkább.”

Valent Márknak a dombosabb, hegyesebb terep kedvez jobban. Tavaly már ment egy Tour de Hongrie-t, ilyen téren már van tapasztalata, tehát versenyzett már hasonló színvonalú mezőnyben. Valószínűleg neki is a fehér trikó a célja, biztos, hogy a Kékesen megpróbál minél jobb eredményt elérni” – fogalmazott a tavaly a magyarok között Dina mögött másodikként végző versenyzőről.

Az Epronexben három magyar jut szóhoz: Gönczy Gergő, Istlstekker Zsolt és a 2016-os fehér trikós Rózsa Balázs, aki tavaly és tavalyelőtt is elsőként viselte a legjobb magyarnak járó megkülönböztető mezt, hasonló lehet az elképzelés idén is.

„Átalában szökésekkel próbálkoznak elsősorban. Arra szoktak rámenni, hogy a fehér trikót a verseny korai szakaszában megszerezzék. Korábban az azóta visszavonult Karl Ádámnak próbáltak segíteni a sprintszakaszokon, most a Caja Rural – Segurostól igazolt cseh Tomas Bartáért mehetnek” – fogalmazott a két norvéggal, Sander Nistad Stiennel és Tord Wikanderrel kiegészülő sorról.

Az előzetes rajtlista alapján négy magyarral induló Karcag Cycling is hasonló álmokat dédelget, a mezőnyben kétszeres magyar bajnok Filutás Viktor lehet a kiemelt emberük, aki rekordot jelentő 10. Tour de Hongrie-ján áll rajthoz. A szintén rutinos Solymosi Márton, valamint Hrenkó Norbert és Nagy Bendegúz alkotja a magyar magot, amely két olasszal, Andrea Colnaghival és a csapathoz nemrég aláíró Riccardo Luccával lesz teljes.

A United Shippingről természetesen első kézből vannak információi, úgy véli, csapatának fekszik az útvonal, és többekben benne van egy-egy jó eredmény, akár mezőnyhajrában, akár az emelkedőkön.

„Van egy gyorslábú versenyzőnk, Mihajlo Stolic, aki egész szép eredményeket ért már el idén. Ilyen mezőnyben az nem várható tőle, hogy szakaszt nyerjen vagy hogy biztosan dobogóra álljon, de szerintem top10-es top5-ös helyezéseket azért kis szerencsével tud hozni. Feldhoffer Bálint egy nagyon fiatal srác, de nagyon jól kezdte a szezont, és ő jó a hegyekben, tehát neki feküzik majd a mátraházi szakasz, csakúgy, mint az utolsó.”

„És persze ott van Fetter Erik, aki szintén nagyon jó versenyző. Talán a hosszabb hegyen lehet, hogy nem lesz annyira jó, de a Pilisben gyakorlatilag a háza előtt megy majd el a verseny, ott edz minden nap, tehát biztosan nagyon motivált lesz. Ott biztos plusz wattok lesznek a lábaiban, az kérdés, hogy ez mire lesz elég, de bízom benne, hogy meg tudnak jönni az élmezőnnyel, ő is és akár Bálint is, akár több alkalommal, és akkor egy 10-15-20 fős sprintben már bármi előfordulhat, ott már sok múlik a helyezkedésen is, tehát jó lenne, ha az elejében tudnának maradni.”

A mezőnyversenyben egyszeres, időfutamban kétszeres bajnok Pelikán János és az idény előtt az UC Monacótól hazatérő Szijártó Zétény is „hasznos tagja lesz a csapatnak, valószínűleg elmenésekbe próbálnak majd bekerülni, de a többieknek is nagy segítségére lehetnek”, míg a cseh Michal Schurannak a dimbes dombos terep is jól fekszik.

A szövetségi kapitányt a Course de la Paix elnevezésű versenyen értük utol, amelyen az U17-es válogatottat kísérte, így persze a fiatalokról is kérdeztük.

A csehországi viadal a kapitány szerint a korosztály „egyik legkeményebb és legnehezebb versenye, 180 indulóval”, így örömmel hallottuk tőle, hogy „nagyon jól mentek” a magyar tehetségek.

„Jól versenyeztek a srácok, sikerült a legjobb fiatalnak járó trikót elhozni, az összetettben egy 11. helyet, az időfutamról pedig egy 8.-at, de az egész csapat jól ment, úgyhogy ügyesek voltak” – összegezte röviden az ötszakaszos versenyt, amelyen a 2010-es születésű Burgermeister Olivér tűnt ki az említett eredményekkel.

A hazai utánpótlással kapcsolatban úgy fogalmazott: „kevés a versenyző, kis létszámmal kell gazdálkodnom, de ez nem rendhagyó Magyarországon, mert mindig is kevesen voltak az utánpótlásban. De ez az eredmény is mutatja, hogy vannak tehetséges gyerekek, és ezen a kimagasló eredményen túl a többiek is jól mozogtak ebben a mezőnyben. Márpedig ez nagy szó, mert ezekből a gyerekekből kerülnek ki a Tadej Pogacarok, a Mads Pedersenek, a Mathieu van der Poelok, tehát ők is ezekre a versenyekre jártak U17-es korukban, majd lettek belőlük sztárok” – utalt a világbajnoki címvédő, négyszeres Grand Tour-győztes szlovénra, a jelenleg is zajló Giro d’Italia első három szakaszából kettőt megnyerő dánra, illetve a tavaszi klasszikusokon szinte verhetetlen hollandra.

„Bizakodó vagyok, ígéretes generációk vannak most” – jelentette ki, majd kérdésünkre hozzátette, nem érzi, hogy a merítésben a Giro budapesti Nagy Rajtja, Valter Attila és Vas Blanka sikerei megmutatkoznának.

„Viszont a fiatal versenyzők számára láthatóvá vált, hogy igenis el lehet jutni Magyarországról a legmagasabb szintre, és ha elég jó versenyzők, ott tudnak maradni sok éven keresztül, és akár eredményeket is tudnak elérni, nem is kicsiket, vagy elhanyagolhatóakat.”

A szerdától vasárnapig tartó Tour de Hongrie minden percét és a kedden 18 órakor kezdődő csapatbemutatót is élő közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

Kép: Tour de Hongrie
Borítókép: Dér Zsolt szövetségi kapitány a Tour de Hongrie-n (Fotó: Vanik Zoltán/Tour de Hongrie)

További tartalmak