Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Danny van Poppel nyerte a Tour de Hongrie második szakaszát is

Danny van Poppel nyerte a Tour de Hongrie második szakaszát is

m4sport.hu | Szerző: Bagi-Miklós Rita
A holland Danny van Poppel fél kerékkel nyerte meg a Tour de Hongrie második szakaszát is, így továbbra is ő viselheti a sárga trikót.

A szerdától vasárnapig tartó Tour de Hongrie minden percét élő közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

A Budapest-Győr nyitóetap után csütörtökön a veszprémi Óváros térről rajtolt el a százéves magyar körverseny mezőnye. A siófoki Fő utcáig tartó 178 kilométer során 1244 méter szintemelkedést kellett leküzdeniük a bringásoknak, ennek jelentős részét a táv első felében helyet kapó harmadik kategóriás tihanyi és második kategóriás tótvázsonyi emelkedő során megtéve. Azután két részhajrá következett Balatonkenesén és Ságváron. A borús idő és a hétköznap délelőtti kezdés ellenére nagy létszámú és lelkes közönség látogatott ki a rajthoz a Királynék Városában.

A távnak – rövid ideig csepegő esőben – 125 fős mezőny vágott neki, az egyes típusú diabéteszes sportolókat foglalkoztató Novo Nordisk brit versenyzője, Nathan Smith nem állt rajthoz. Négyen viszonylag gyorsan eltekertek a mezőnytől, köztük Rózsa Balázs (Epronex-Hungary), a tavalyi piros trikós és a megkülönböztető mezt most is viselő belga Siebe Deweirdt (Flanders-Baloise). Előbb az összetett harmadik helyén álló, fehér trikós Pelikán János (United Shipping), illetve Hrenkó Norbert (Karcag Cycling ÉPKAR) is utánuk eredt, utóbbinak azonban nem volt esélye felérni a végül ötfős élbolyra. Az egyik kereszteződésben két szurkoló Batmannek és Robinnak öltözve integetett az elsuhanó bringásoknak, akik gyönyörű környezetben, a Balaton partján szelték a kilométereket.

A tihanyi emelkedőn Deweirdt, Rózsa, Pelikán volt a sorrend, miközben a tó fölött Besenyei Péter műrepülő-világbajnok pilóta köszöntötte a Tour de Hongrie-t. A mezőny kényelmes tempót diktálva több mint négy perc előnyt is engedett a szökevényeknek, Hrenkót viszont 137 kilométerrel a cél előtt utolérte. A második hegyi hajrát is megnyerte Deweirdt, Rózsa a harmadik, Pelikán a negyedik helyen haladt át. A két emelkedő megmászása után, nyílt és sík területen a csepegő esőben és befújó szélben növekedett a mezőny tempója, amikor – a céltól nagyjából 125 kilométerre – a sorban második helyen tekerő kerékpáros megcsúszott és bukott. Mintegy 25-30 versenyző földre került, néhányan súlyosan megsérültek. A Red Bull-BORA-hansgrohe dán bringását, Frederik Wandahlt mentőhelikopter a székesfehérvári kórházba szállította, csapattársai közül az ausztrál Sam Welsfordot és az ír Ryan Mullent, illetve az osztrák Rainer Kepplingert (Bahrain Victorious), valamint a spanyol Pablo Torrest (UAE-XRG) mentőautó a veszprémi kórházba vitte.

A két gyorsasági részhajrát Pelikán megnyerte, így újabb hat másodperc időjóváírást gyűjtött, Rózsa mindkettőben harmadik lett. Rózsa tartott ki a legtovább a szökésből elöl, őt 31 kilométerrel a cél előtt fogta be a mezőny. Az utolsó hét, szinte teljesen nyílegyenes kilométeren következhetett a sprintbefutó – ezt a számos szurkoló közül néhányan gólyalábakon sétálva várták -, ebben a bukásban három csapattársát elvesztő Van Poppel ismét győzött, ezúttal honfitársát, Dylan Groenewegent és a német Tim Torn Teutenberget megelőzve.

Pelikán megőrizte a fehér trikót és a második helyre lépett előre az összetettben.

A holland Van Poppel az etap után elmondta, várják a híreket a kórházba szállított kerékpárosokról és ilyenkor annyira nem meghatározó a versenyzés, mikor ennyi sérült van. Vegyesek az érzések, de a csapat miatt is örülök a győzelemnek, erre sem számítottam.”

Pelikán megőrizte a fehér trikót és a második helyre lépett előre az összetettben.

„Kemény volt a szökés, nagy szél volt sok oldalszéllel, de talán még mindig kevésbé volt ideges, mint a mezőnyben, ahol bukás is volt – idézte fel az MTI-nek a fehér trikós, aki a sprinthajrákon begyűjtött bónuszmásodpercekkel lépett előre a második helyre. – Majdnem sárga lett így, de ez nem rajtam múlt, hanem a sprintereken, hogy a tegnapi első három hogy jön be.” Mint mondta, a második hely számára ugyanolyan, mint a harmadik.

„Jó lett volna átvenni a sárga trikót, de nem lehetek elégedetlen. Kettőből kettő szökésben benne voltam, és meg is csináltam, amit akartam, ezt így aláírtam volna előre” – fogalmazott.

Pénteken következik a verseny királyetapja: a mezőny Gödöllőről, a Királyi Kastély elől vág neki 163 kilométeres útjának, hogy aztán 1974 méter szintemelkedése után a Kékestetőn érjen célba.

Borítókép: Siófok, 2025. május 15. Versenyzők a 46. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második, 178 kilométeres Veszprém - Siófok szakaszán 2025. május 15-én. MTI/Bodnár Boglárka

További tartalmak