Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Tour de France: Van der Poel nyert és az összetett élére állt

Tour de France: Van der Poel nyert és az összetett élére állt

m4sport.hu | MTI
A holland Mathieu van der Poel nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körverseny második szakaszát vasárnap, ezzel átvette a vezetést az összetettben.

Ezúttal a Lauwin-Planque és a Boulogne-sur-Mer közötti 209,1 kilométer – az idei Tour leghosszabb szakasza – megtétele várt a bringásokra, amelyen a szakadó esőben négy szökevény szinte egyből a rajt után ellépett a főmezőnytől. Az éllovasok legnagyobb előnye 3:05 perc volt, de a hátul jövők végig kontroll alatt tartotték a szökést, amit végül 52 kilométerre a céltól utol is értek.

A sík szakasz némileg trükkös volt, az utolsó tíz kilométeren ugyanis három kisebb kaptató is várt a mezőnyre, ez pedig – ahogy az várható volt – alaposan megnehezítette a sprinterek, így a szombati győztes Jasper Philipsen dolgát is. A favoritok, köztük a címvédő Tadej Pogacar és a kétszeres bajnok Jonas Vingegaard, illetve az egynapos viadalok sztárja, Van der Poel 23 társukkal közösen leszakították Philipsenéket és végül félperces előnnyel értek be a célba. A hajrában Van der Poel volt a leggyorsabb, mögötte Pogacar és Vingegaard ért célba, az időjóváírásoknak következtében pedig az összetettben is ez az első három sorrendje.

„Egyértelmű célom volt ma a szakaszgyőzelem, de az utolsó része az etapnak nehezebb volt, mint amire számítottam. Az emelkedők kifejezetten kemények voltak. Ezért is örülök nagyon a sikernek – mondta az M4 Sportnak Vand der Poel a szakaszt követően, kiemelve, hogy a tempó a hajrához közeledve az emelkedőkön rendkívül nagy volt, amit jól érzékeltet, hogy Pogacar és Vingegaard jött be mögötte a második és harmadik helyen. – Reggel sikerült alaposan kielemeznem a mai zárókilométert és tudtam, hogy az utolsó kanyarban már elöl kell lennem. Szerencsére utána végig tudtam menni a célig.”

Van der Poel arról is beszélt, hogy szeretné néhány napon át – legalább a szerdai időfutamig – megőrizni az éllovasnak járó sárga trikót.

Tour de France:

2. szakasz, Lauwin-Planque – Boulogne-sur-Mer, 209,1 km:

1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin) 4:45:41 óra

2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) azonos idővel

3. Jonas Vingegaard (holland, Visma) a i.

összetettben:

1. Van der Poel 8:38:42 óra

2. Pogacar 4 másodperc hátrány

3. Vingegaard 6 mp h.

Hétfőn a Valenciennes és Dunkerque közötti 178,3 kilométer megtétele vár a mezőnyre.

Borítókép: Boulogne-sur-Mer, 2025. július 6.Mathieu Van Der Poel, a Alpecin-Deceuninck holland versenyzõje, miután gyõzött a Tour de France francia országúti kerékpáros körverseny második, Lauwin-Planque és Boulogne-sur-Mer közötti 209,1 kilométeres szakaszán 2025. júlus 6-án.MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

További tartalmak