Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Jövőre is május közepén rendezik a Tour de Hongrie-t

Jövőre is május közepén rendezik a Tour de Hongrie-t

MTI
Május 13. és 17. között rendezik jövőre a Tour de Hongrie kerékpáros körversenyt.

 

A szervezők keddi közlése szerint a 2026-os, 47. magyar körverseny is ötnapos lesz, és ahogy 2023 óta mindegyik évben, ezúttal is a ProSeries kategóriában kapott helyet a nemzetközi szövetségnél.

Ez a WorldTour mögött a sportág második szintje, melyben olyan nívós versenyek találhatóak, mint a német vagy a brit körverseny. A mezőnyben a szabályoknak megfelelően a sportág krémjét jelentő WorldTeamek és ProTeamek, hazai kontinentális csapatok, legfeljebb két külföldi bejegyzésű Continental Team, illetve a rendező ország válogatottja kaphat helyet.

Az úgynevezett Nagy Rajt helyszínéről, az útvonalról és a résztvevő csapatokról a szervezők később nyújtanak tájékoztatást. Az idén százéves versenyt május 18-án az ecuadori Harold Martín López nyerte, legjobb magyarként Feldhoffer Bálint hetedik lett.

Borítókép: Herceghalom, 2025. május 18. Versenyzõk a 46. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny ötödik, 170 kilométeres Etyek - Esztergom szakaszán, Herceghalom és Zsámbék között az M1-es autópálya felüljárójánál 2025. május 18-án. MTI/Máthé Zoltán

További tartalmak