A verseny befutója:
A legendás észak-franciaországi verseny 123. kiírása Compiègne városából indult, a mezőny nagy szerencséjére száraz útviszonyok között teljesítette a 258,3 kilométeres távot, amelyből 54,8 km a híres-hírhedt kockaköves útszakaszokon vezetett Roubaix-ig.
Ahogy megszokhattuk egy ilyen presztízsű egynaposon, rögtön az elején megindultak a próbálkozások a szökésbe kerüléséért: hosszú kilométereken át egymást érték a támadások, de akkora volt a tempó a mezőnyben, hogy senki nem tudott tartósan elszakadni, így végül szökés nélkül és őrületes, 53,3 km/órás átlaggal érték el az első, 2,2 kilométer hosszú kockaköves szektort.
Mike Teunissen (XDS Astana Team) rövid életű szökése után a történelmi győzelemre hajtó Tadej Pogacar csapata vette kezébe az irányítást. Az UAE Team Emirates – XRG tempója és az egyre szaporodó defektek folyamatosan rostálták a mezőnyt, amely 140-nel a vége előtt kettészakadt, de a fő esélyesek mind az első csoportban voltak.
Az izgalmak 20 kilométerrel később kezdtek fokozódni: Pogacarnak akadt technikai problémája, ami miatt két kerékpárcserére kényszerült, először kényszerűségből egy neutrál biciklivel folytatta, majd kilométerekkel később a saját kísérőkocsijából, és hatalmas üldözésbe kezdett.
A szlovén klasszisnak az összeszedett 35 másodperces hátrányt bő 20 kilométer alatt sikerült ledolgoznia, mire az első kiemelt kockaköves szektorban az előző három kiírás győztese, Mathieu van der Poel kapott első defektet.
A holland sokkal rosszabbul járt, hiszen a Trouée d’Arenberg közepén történt vele az eset, ráadásul egy kilométeren belül még egy technikai probléma hátráltatta, így mire kijutott a szektorból, már 2 perces hátrányban volt.
Ezalatt elöl egy héttagú elit csoport lépett el, benne Pogacarral, Wout van Aerttal, Mads Pedersennel, Jasper Stuyvennel, Cristophe Laporte-tal, Stefan Bisseggerrel és Laurence Pithie-vel, akikhez Filippo Gannának sikerült felugrania, de alighogy utolérte a csoportot, az olasz időfutammenő is defektet kapott, később pedig el is esett.
Ganna esése (Fotó: EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON)Van Aert „sem maradt ki a jóból”: ő 71-gyel a cél előtt szorult defekt utáni kerékpárcserére, de megmutatta az erejét, mikor nemcsak visszaért a többiekre, de szinte rögtön támadott, amivel csak a Pogacar tudta tartani a tempót 54-gyel a vége előtt.
Közben Van der Poel minden erejét megmozgatva fél perc alá csökkentette hátrányát az élen haladókhoz képest, majd az első csoportból leszakadókkal összeállva üldözte tovább a kettőst.
Van Aert és – a bele-bele támadó – Pogacar szépen összedolgozott elöl, sikerült 40 másodperc környékén stablizálniuk a különbséget, ami az utolsó ötcsillagos kockaköves szektor, a Carrefour de l’Arbre bejáratánál már csak 20 másodperc volt, de ennél közelebb már nem kerültek az üldözők.
A 2020-as Milánó-Sanremo belga győztese és a pályafutása hiányzó Monumentum-győzelméért hajtó Pogacar így aztán együtt érkezett meg a legendás, kilencven éve átadott velodromba Roubaix-ban.
Az 500 méteres pályán az utolsó kanyarban hátulról indulva van Aert nyerte a kétfős sprintet, Pogacarnak nem volt már ereje tartani a tempót, ezzel a belga pályafutása második nagy klasszikusán ünnepelhetett győzelmet, mégpedig minden idők leggyorsabb Párizs-Roubaix-ján, amit rekordot jelentő 49 kilométer/órás átlagot hozott.
Kapcsolódó tartalom
Így – ahogy tavaly újoncként – Pogacar idén is második lett, és bár a másik négy Monumentumon ő a címvédő, a hiányzó címet nem tudta megszerezni. Ugyanakkor a 2024-es Liege-Bastogne-Liege óta valamennyi nagy klasszikus dobogóra állhatott, így már tízes sorozatnál tart a pódiumokat tekintve.
A mögöttük érkező hatfős csoport a harmadik helyért vetélkedett, ezt a szintén belga Jasper Stuyven szerezte meg.
