A szakasz befutója:
A 2010-ig Critérium du Dauphiné Libéré, utána a tavalyi kiírásig Critérium du Dauphiné elnevezésű nyolcnapos World Tour-verseny hagyományosan a Tour de France-felkészülés egyik legfontosabb állomása, amelyet idén Délkelet-Franciaországban, Lyon környékén rendeznek.
A nemrégiben véget ért Giro d’Italián győztes Jonas Vingegaard a pihenést, a Tour címvédője és fő esélyese, Tadej Pogacar pedig inkább a 17-én kezdődő Svájci körversenyt választotta, így a verseny előtt minden szem a hazaiak üdvöskéjére, Paul Seixasra (Decathlon CMA CGM Team) szegeződött, akit a dán és a szlovén legnagyobb kihívójának tartanak a francia körön.
Pogacar két csapattársa, Joao Almeida és sérülésből visszatérő Isaac del Toro is ott volt a Vizille-ben rendezett rajtnál, ahogyan a szintén az összetettre hajtó – a Párizs-Nizzán nagyot eső – Juan Ayuso (Lidl-Trek), vagy az idei Roubaix-győztes, Wout van Aert (Team Visma | Lease a Bike), aki inkább szakaszgyőzelmekért érkezett.
A szokatlanul intenzív, „csak” 146 kilométer hosszú, de öt kategorizált emelkedőt és több mint 3000 méter szintemelkedést tartalmazó nyitószakasz azonban nem róluk, hanem elsősorban Alex Baudinről szólt.
Az EF Education – EasyPost francia bringása tagja volt a nap eleji kilencfős szökésnek, szűk 30 km-mel a vége előtt pedig szólóra váltott, és már nem is érték utol, végül 32 másodperces előnnyel ért célba.
Baudin tényleg nagyon erős volt, de győzelméhez az is kellett, hogy hátul „benézze” az üldözést a főmezőny, amely 5 km-re a céltól egy lejtmenetben két részre szakadt, és több nagy összetett esélyes hátul ragadt, így Seixas, Del Toro és Ayuso is kapott 9 másodpercet a 10 fős első csoporttól, amelyből Ramses Debruyne (Alpecin – Premier Tech) volt a leggyorsabb a sprintben, Léo Bisiaux (Decathlon CMA CGM Team) lett a harmadik a szakaszon.
„Mondanám, hogy igen, megfordult a fejemben a győzelem, de sosem tudhatod, milyenek a lábaid és mi történik az adott szakaszon a nap során. Ma minden tökéletes volt, úgy gondolom, a megfelelő taktikával mentem, a lábaim is jók voltak, nyertünk, úgyhogy minden nagyszerű. Trükkös volt volt tartani a távolságot a csoporttal. A kezdetektől tudtam, hogy nem égethetek el energiát erre, így egy kicsit játszottunk a többiekkel. Holnap megpróbáljuk megvédeni a trikót. Elnézést kell kérnem a csapattársaimtól, mert a holnapi nagyon kemény nap lesz, de a trikóról van szó, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megtartsuk” – mondta el a szakaszgyőztes az M4 Sport helyszíni riporterének, Várhegyi Benjáminnak, aki rákérdezett arra is, hogy érzi magát Baudin, mivel egy nappal a viadal előtt még ételmérgezéssel küszködött.
„Ma már jobban voltam, mint tegnap reggel. Akkor betegnek éreztem magam, de mára már jobban voltam. Semmi komoly sem volt, de megijedtem, mivel három héten át készültem a versenyre, minden rendben ment, aztán egy nappal előtte pedig elkaptam valamit. Csalódott voltam, de tegnap már tudtam enni, vissza tudtam nyerni az energiám. Ma már remekül éreztem magam, úgyhogy nem volt probléma.”
A 14. helyen célba érő Cian Uijtdebroeks arról beszélt az M4 Sportnak, hogy jónak érezte a lábait az emelkedőkön, „de ezek még rövidek voltak, a nagy hegyek majd később jönnek”.
„Azt gondolom, elég jó első napot zárok – mondta a Movistar belgája. – Egy hosszú szünetet követően soha nem tudja az ember, hogy milyen állapotban is van. Én jól éreztem magam, de a kemény szakaszok még ezután jönnek, szóval napról napra megyek, de nagyon jó volt a mai nap.”
A szakasz végeredménye:














