A szakasz befutója:
A verseny eddigi legnehezebb szakaszával, egy 182 kilométeres hegyi befutós etappal folytatódott a 78. Tour Auvergne–Rhone-Alpes, de már a csütörtöki szakaszgyőztes Wout van Aert nélkül, aki hatodmagával nem jelent meg a Saint-Vulbas-ban rendezett rajtnál.
A belga klasszis még múlt héten bukott edzés közben, és a Team Visma | Lease a Bike közleménye alapján továbbra is fájdogál a könyöke, így elővigyázatosságból inkább hazautazott, hogy biztosan készen álljon a július 4-én kezdődő Tour de France-ra.
Furán alakult a 6. szakasz eleje, hiszen nagyjából 10 kilométerrel a rajt után kettészakadt a mezőny. 60-an léptek el, de az összetett esélyesek hátul ragadtak, és úgy tűnt, nem is nagyon erőltetik az üldözést, így gyakorlatilag két verseny alakult ki: egy a szakaszgyőzelemért, egy az összetettért.
A nap utolsó bő 20 kilométere a hegymászásról szólt, a hosszabb, de lankásabb (11,6 km-es, 4,9%-os átlagmeredekségű) Cote d’Héry-sur-Ugine-t a jóval intenzívebb (5,9 km, 7,5%) Cote de Crest-Voland követte némi lejtmenet után.
A hegymenet mellett az egész napos magas iram is egyre inkább éreztette hatását, így mindkét sor szétrázódott.
Elöl Maxim van Gils, Luke Tuckwell (mindkettő (Red Bull – BORA – hansgrohe), Tobias Halland Johannessen (Uno-X Mobility) és Pablo Torres (UAE Team Emirates – XRG) akciózott, hátul pedig Paul Seixas (Decathlon CMA CGM Team) kezdte diktálni a tempót, amit 1,5 kilométerrel a vége előtt már csak Isaac del Toro (UAE Team Emirates – XRG) tudott tartani.
A hajrában Johannessen és Van Gils sprintelt a győzelemért, ami nagy csatában végül a belgáé lett, a harmadikként Tuckwell ért célba, aki összetettben élre állt.
Seixas és Del Toro 3:15 perc hátránnyal „kéz a kézben” ért be, Matteo Jorgenson (Team Visma | Lease a Bike) 13 másodpercet, Juan Ayuso és Mattias Skjelmose (mindkettő Lidl-Trek) 22-t kapott a kettőstől.
„Szerintem ez az egyik legcsodálatosabb napja a pályafutásomnak. Próbáltam a sérülésem után is pozitívumokat találni, és dolgozni, hogy ide el tudjak jönni” – nyilatkozta Van Gils, aki sokat edz a környéken, hiszen barátnője idevalósi.
„Talán életem legjobb formájában vagyok. 25 napot voltam magaslati edzőtáborban Remcóval (Evenepoel), és mikor lejöttem, azt éreztem, hogy repülök. Csodálatos dolog, hogy nyerni is tudtam ezekkel a lábakkal” – tette hozzá.
A szombati 6. szakaszon egy 134 kilométeres, hat kategorizált emelkedőt és 3728 méter szintemelkedést tartogató nap végén a legendás Grand Colombierre (8,5 km, 10,1%) rendeznek hegyi befutót.
A szakasz végeredménye:

Az összetett állása:














