Musorujsag
Élő Eredmények

Görbicz boldogan, de sírva búcsúzott a válogatottól

m4sport.hu
A válogatottól visszavonuló klasszist a hollandok elleni Eb-selejtező előtt sírva búcsúzott a válogatottságtól.
Könnyekig hatódott a búcsúzó klasszis (fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) visszavonultatta a női válogatott 13-as mezszámát, amelyben Görbicz Anita szerepelt. A csütörtöki, győri magyar-holland Európa-bajnoki selejtező bemelegítését minden magyar játékos „Köszönjük, Görbe!” feliratú, 13-as számú trikóban végezte. A kezdés előtt a 34 éves klasszis utánpótlás-játékosok sorfala között, a közönség ovációja mellett sétált a pályára.

„Tudtam, hogy eljön ez a pillanat, de nem gondoltam volna, hogy ennyire izgatott leszek ma” – mondta meghatottan.

Az MKSZ nyilvántartása szerint Görbicz 2002 és 2017 között 233 mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben és 1111 gólt szerzett. A csapatkapitány a tavaly decemberi világbajnokságon, a Franciaország elleni vesztes nyolcaddöntőt követően jelentette be, hogy többé nem szerepel a válogatottban.

A szövetség nevében Pálinger Katalin alelnök, korábbi csapattárs mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott, Görbicz a sportág királynőjeként, a világ legjobb női kézilabdázójaként köszön el a magyar válogatottól, és az odaadását, a mindenáron való győzni akarását emelte ki.

Novák András főtitkár egy 233-as számú mezzel ajándékozta meg, a szurkolók egy szektornyi méretű, mezt formázó, „Köszönjük, Görbe!” feliratú drapériát feszítettek ki a lelátón, majd a Hooligans zenekar tagjai énekeltek a pályán.

(fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A balszélsőként is bevethető irányító megköszönte mindenkinek – az edzőinek, a csapattársainak, a családjának – azt a szeretetet és segítséget, amivel elérte ezt a csodálatos karriert. A győri klub részéről Bartha Csaba elnök és Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnök köszöntette a játékost.

A kezdés előtt Görbicz jelképesen átadta a csapatkapitányi karszalagot utódjának, Tomori Zsuzsannának, majd ő végezte el a kezdődobást.

Az MKSZ honlapján Novák András főtitkár a magyar női válogatott története egyik legnagyszerűbb játékosának nevezte az irányítót, a nemzeti csapat gólkirálynőjét. „Az elmúlt bő másfél évtizedben ő volt az, akire mindig támaszkodhatott a magyar női kézilabdázás és a válogatott. Ő volt az, aki annyiszor átsegítette a csapatot a nehéz helyzeteken, és aki győzelemre vezette a nemzeti együttest” – tette hozzá. Ha az egész búcsúztatást szeretné megnézni, itt megteheti:

Legjobb eredményei a válogatottban:
olimpia: 4. hely (2008), 5. (2004)
világbajnokság: 2. (2003), 3. (2005)
Európa-bajnokság: 3. (2004, 2012)
Egyéni díjak:
az év legjobbja a nemzetközi szövetségnél: 2005
az év legjobbja Magyarországon: 2005, 2006, 2007, 2013, 2014, 2017
a világbajnokság legjobb irányítója: 2003, 2005, 2007, 2013
További érdekességek:
41 büntetőből szerzett gólt sorozatban a 2007-es világbajnokságon
41 Európa-bajnoki mérkőzésén 160, 48 világbajnoki meccsén pedig 243 gólt szerzett
az első meccsét 2002. augusztus 23-án Miskolcon játszotta Norvégia ellen
az utolsó mérkőzésére 2017. december 10-én került sor Lipcsében a franciákkal szemben
A válogatottsági örökrangsor:
1. Gódorné Nagy Mariann 281 mérkőzés
2. Erdős Éva 270
3. Pálinger Katalin 254
4. Kökény Beatrix 245
5. Angyal Éva 242
6. György Anna 242
7. Sterbinszky Amália 239
8. Görbicz Anita 233
9. Csajbók Sándorné 230
10. Vadász Józsefné 230

További tartalmak