Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nycke Groot Dániába igazolt

odensehaandbold.dk
A Győri Audi ETO vb-ezüstérmes irányítója, Nycke Groot a dán Odense csapatánál folytatja pályafutását - szúrta ki az nso.

A dán klub hétfőn jelentette be honlapján, hogy kétéves megállapodást kötött a 30 esztendős irányítóval, aki nem hosszabbította meg szerződését Győrben. A két csapat a BL negyeddöntőjében találkozik majd.

Groot korábban már játszott Dániában, a Tvis Holstebro és az FC Midtjylland együttesét erősítette, és mint elmondta, hiányzott neki a helyi kultúra és a barátok, akikkel korábbi légiós évei alatt ismerkedett meg. Hozzátette, bízik abban, hogy a jövőben a csapattal eljut a BL négyes döntőjébe.

A győri klub a februárban tudatta, hogy a játékos hosszas tárgyalásokat követően döntött a távozás mellett. Bartha Csaba klubelnök elárulta: Groot más profilú életre vágyik, és – az egészségét szem előtt tartva – karrierjét már nem ilyen magas színvonalon képzeli el. A 30 éves játékos közölte: eljött egy olyan pont az életében, amikor valami újat szeretne kipróbálni. „Új energiára van szükségem, amit jelen döntésemmel és a holland válogatottság lemondása után remélem, máshol találok majd meg. Nem kérem, hogy bárki is megértse a döntésem, de mindenkit arra kérek, hogy tartsa tiszteletben” – nyilatkozott.

Groot nem az első győri légiós, aki idény végén elhagyja a klubot, korábban Nora Mörk jelentette be, hogy Bukarestben folytatja és a jelek szerint a decemberben szerződtetett Crina Pintea is a román csapathoz igazol.

További tartalmak