Musorujsag
Élő Eredmények

A 11 gólos veszprémi vereség ellenére elégedett volt a Tatabánya edzője

M4 Sport/mti
A Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged is saját közönsége előtt őrizte meg százszázalékos mérlegét kedden a férfi kézilabda élvonalban.

Veszprémben a 24. perc végéhez közeledve még 10-10-et mutatott az eredményjelző, ezt követően a címvédő hazaiak fokozatosan léptek el a Tatabányától.

A vendégek trénere, Vladan Matic elismerte, a méretes vereség után kissé furcsán hangzik, de kedvezőek a benyomásai. „Az első huszonöt perc rendben volt. Mikor kezdtem kicsit cserélni – előregondolva –, akkor kicsit visszaestünk. Összességében nem vagyok elégedetlen” – értékelte a látottakat, külön kiemelve Győri Mátyás játékát. Felfedezett más pozitívumokat is, miközben utalt arra, amit már a kezdés előtt hangsúlyozott, hogy jelen helyzetükben a hétvégi Fradi elleni bajnoki élvezett prioritást.

Addig a bosszantó gyermekhibákat, úgy mint eladott labdák, a technikai hibák, fölösleges kétperces kiállítások, elkapkodott lövések, szeretnék levetkőzni, de úgy érzi, jó úton járnak – összegzett.

A Szegeddel tíz percig tartotta a lépést a Vác (5-5), az első félidőben azonban már kilencgólos előnyre tett szert a legutóbb ezüstérmes házigazda.

K&H férfi liga:
Telekom Veszprém-Grundfos Tatabánya KC 33-22 (15-10)
MOL-Pick Szeged – Váci KSE 39-23 (18-9)

A tabella:
1. Telekom Veszprém 5 5 – – 200-123 10 pont
2. MOL-Pick Szeged 3 3 – – 105- 65 6
3. FTC-HungaroControl 2 2 – – 50- 46 4
4. Dabasi KC 3 2 – 1 76- 82 4
5. Balatonfüredi KSE 3 2 – 1 79- 87 4
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 2 1 – 1 56- 50 2
7. Csurgói KK 2 1 – 1 46- 50 2
8. Grundfos Tatabánya KC 2 1 – 1 52- 61 2
9. Mezőkövesdi KC 2 – 1 1 49- 59 1
10. Eger SZSE 3 – 1 2 85-108 1
11. Budakalász 2 – – 2 44- 50 0
12. Orosházi FKSE-Linamar 2 – – 2 48- 59 0
13. Sport36-Komló 2 – – 2 46- 63 0
14. Váci KSE 3 – – 3 70-103 0

További tartalmak