A talpra álló Siófok megfogta a Fradit

A Ferencváros 31-31-es döntetlent játszott a Siófok vendégeként a női kézilabda NB I. szombati rangadóján.

A hazaiak spanyol irányítója, a nyári szünetben éppen az FTC-től igazolt Nerea Pena sérülés miatt ezúttal sem játszhatott. Az EHF Kupa címvédője ráadásul a hetedik percben elveszítette Tomori Zsuzsannát, akit a játékvezetők súlyos szabálytalanság miatt piros lappal kizártak a videobíró használata után.



Mindezek ellenére jól kezdett a Siófok, hatékony védekezésének köszönhetően fokozatosan növelte előnyét, ám egy 4-0-s sorozattal a fővárosiaknak sikerült felzárkózniuk (12-11). A szünet előtt Andrea Kobetic vezérletével ismét ellépett a házigazda, ám Schatzl Nadine eredményes szélsőjátékával egy találatra csökkentette hátrányát a Ferencváros.

Háfra Noémi góljával, a 34. percben vezetett először az FTC, amelynek tehetséges fiatal kézilabdázói jól bírták a rangadó tempóját, a Siófok tapasztalt játékosai viszont fáradni látszottak. A házigazdák négygólos hátrányba kerültek, ekkor még nem tudtak megújulni, sokat hibáztak. A folytatásban egy újabb 4-0-s szériát produkáltak a vendégek, és az 51. percben már hattal vezettek, ráadásul Katarina Jezic is piros lapot kapott, a Siófok azonban egy 5-0-s sorozattal váratlanul felzárkózott (29-30).

A fővárosiak a végjátékra – harmadik kiállítása miatt – elveszítették Danick Sneldert, és mivel a hazaiak egyenlítése után az utolsó két támadásukat is elrontották, végül örülniük kellett, hogy nem veszítették el a rangadót.



A siófokiak közül Andrea Kobetic kilenc, Gnonsiane Niombla hét gólt dobott, a ferencvárosiaknál Háfra Noémi hét, Schatzl Nadine öt alkalommal volt eredményes.

K&H női kézilabda liga:
Siófok KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 31-31 (19-18)
MTK Budapest-Dunaújvárosi Kohász KA 27-27 (14-15)
Szombathelyi KKA-Alba Fehérvár KC 29-29 (15-14)
Kisvárda Master Good SE-Szent István SE 30-27 (18-10)

A tabella:
1. FTC-Rail Cargo Hungaria 6 4 2 - 189-156 10 pont
2. DVSC Schaeffler 5 4 1 - 155-132 9
3. Győri Audi ETO KC 4 4 - - 121- 92 8
4. Érd HC 4 3 - 1 119-102 6
5. Siófok KC 4 2 1 1 121- 96 5
6. Váci NKSE 4 2 - 2 110-112 4
7. Dunaújvárosi Kohász KA 4 1 1 2 104-111 3
8. Alba Fehérvár KC 4 1 1 2 102-114 3
9. Szombathelyi KKA 4 1 1 2 101-118 3
10. MTK Budapest 5 1 1 3 123-157 3
11. Motherson-Mosonmagyaróvár 4 1 - 3 104-112 2
12. Kisvárda Master Good SE 3 1 - 2 64- 79 2
13. Békéscsabai Előre NKSE 4 - - 4 109-117 0
14. Szent István SE 3 - - 3 70- 94 0