Szucsánszki Zita júniusi szülése után ismét edzésbe állt

Szucsánszki Zita klasszisáról mindent elmond, még csak most kezdte az edzéseket, de már a bajnokságra és a BL-be is nevezve lett.

Szucsánszki Zita a 2018-as Fradi-Vác meccs után, amikor kiderült, egy góllal bukta el a Fradi a bajnoki címet. MTI Fotó: Czagány Balázs



Szucsánszki Zita a Ferencváros kézilabdacsapatának irányítója 2005-ben, tizennyolc évesen került az FTC-hez, és 2017-es vállsérüléséig kihagyhatatlan volt a csapatból. Megm űtötték, visszatért, majd 2018 nyarán ideiglenesen abbahagyta a játékot, mondván kisbabát szeretne és mindent ennek rendel alá.

Idén júniusban adott életet első gyermekének, Leventének, októberben pedig már az edzéseket is elkezdte. A zöld-fehérek honlapjának adott interjújában elmondta, még csak elkezdte a tréningeket, van mit pótolnia, messze még a teljes visszatérés, egyelőre a baba határozza meg a napjait.

A kézilabda azonban nagyon hiányzott a számára, hiszen veszélyeztetett terhesként szinte minden mozgás alól fel volt mentve. ennek köszönhetően a kilók is felszaladtak, melyek leadásán jelenleg is fáradozik. "Azért is jó, hogy már be tudok állni edzeni, mert a kilók is így mennek le a legjobban, nem pedig azzal, hogy elkondizgatok. A dinamikus mozgásokat, a kitámasztásokat nem lehet ott szimulálni" - mondta a válogatott irányító, aki a szülés után négy héttel ment először konditerembe,

Túlzás lenne azt állítani, hogy teljesen elfeledkezem Leviről, amikor a pályán vagyok, de oda tudok koncentrálni, és épp a plusz súly miatt kell is, nehogy sérülés legyen. Egyébként kezdem felvenni a ritmust, és a gyerek is az enyémet, jön velem mindenhova, kondiba is, szépen elvan, nézelődik.

A jelenlegi csapatról elmondta, tanuló fázisban vannak, ennek pedig velejárója, hogy néha a nagyon jó teljesítményt váratlanul rossz követi. Még edzésen is előjönnek olyan szituációk, amelyekből tisztán látszik, hogy hiányzik a rutin. "Emlékszem, amikor ide kerültem a Fradiba, az őszöm parádés volt, tavasszal meg hátba dobáltam magam" - mondta Szucsánszki, aki biztos benne, hogy csak türelemre van szükség, és beérik ez a társaság is, és ő is hozzá tud majd még tenni az előttük álló sikerekhez.