A Fradi hazai pályán szenvedett hatgólos vereséget a BL-ben

A Ferencváros hat góllal kikapott a francia Metz HB csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, vasárnap Érden.

Képekben az FTC–Metz csoportmeccs a női kézilabda BL-ből

Rosszul kezdett a Ferencváros, de 1-3 után rendezte védekezését és Klujber Katrin találataival fordított. A 20 éves jobbátlövő vezérletével néggyel is vezetett a házigazda (13-9), de a franciák lerohanásból többször is eredményesek tudtak lenni, így a szünetig annak ellenére fordítottak, hogy a 25. percben megkapta harmadik kétperces kiállítását, ezzel együtt piros lapját Astride N'Gouan, a Metz egyik legjobbja. A francia együttes a játékrész hajrájában térdsérülés miatt kezdőkapusát is elveszítette: Laura Glauser egy védési kísérletnél rosszul lépett, hordágyon kellett kivinni az érdi arénából.

A második félidőben az első perctől kezdve a vendégek akarata érvényesült, a magyar csapat kapusai csak elvétve találkoztak a labdával - a 40. percben két védéssel és 25 kapott góllal álltak -, így hiába jött fel az 54. percre mínusz hétről mínusz kettőre a Fradi, a győzelemre nem volt esélye. Az előző idényben BL-negyedik Metz végül hatgólos sikert aratott.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a ferencvárosi Klujber Katrin volt 12 góllal, a Metzben az ukrán Olga Perederij és a francia Grace Zaadi Deuna egyaránt öt-öt gólt szerzett.

Az FTC jövő szombaton a horvát Podravka Koprivnica csapatát fogadja ugyancsak Érden.

A két csapat 13. alkalommal találkozott a nemzetközi porondon, 8 győzelem és 1 döntetlen mellett ez volt a Fradi negyedik veresége.

A zöld-fehérek két kör után pont nélkül állnak a BL-ben.

Eredmény,
Női BL, csoportkör, 2. forduló, A csoport:

FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz HB (francia) 28-34 (16-20)

később:
D csoport: DHK Baník Most (cseh)-Győri Audi ETO KC, Chomutov 19.00