(Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A zentai születésű kapus kézilabdacsalád sarjaként látta meg a napvilágot, édesapja révén egészen fiatalon beleszeretett a sportágba, hiszen „a csarnokban nőtt fel”, az azonban nem volt magától értetődő, hogy pályafutása során kapusként kergeti majd őrületbe az ellenfeleket.

„Délutánonként a fiatalabbaknak volt edzésük, aztán jöttek a felnőttek. Többször ott maradtam velük, és mivel kapushiány volt és fizikailag is gyengébb voltam, mint az idősebbek, kapusként edzhettem velük” – idézte fel a kezdeteket a világklasszis hálóőr, aki sokáig el sem árulta korábban átlövőként játszó édesapjának, hogy hálóőrként számítanak rá.

2001-ben már Challenge-kupa-győztesként igazolt az akkori Fotex Veszprémhez, amelynél három csodálatos és sikerekben gazdag (három bajnoki cím, három kupagyőzelem, egy BL-döntő) évet töltött.

„Egy fiatal sportoló karrierjét ma már menedzserek építik, de én magamtól próbáltam meg lépésről lépésre haladni – fűzte hozzá. – Jó formában voltam és boldog, hogy olyan csapatban játszhatok, amellyel a legmagasabb célokért küzdhettünk.”

A veszprémi évek után némi félsszel szerződött Spanyolországba, az akkor szupercsapatot építő Ciudad Realba, ahol a hazai és nemzetközi porondon is sorra jöttek az egyéni és csapatsikerek.

„Talant Dusjsebajev nagyon jól állította össze azt a csapatot. Jól vegyítette a sikerre éhes fiatalokat a tapasztaltabb játékosokkal, amit ma is sokan megpróbálnak, például Párizsban, de nagyon nehéz összehozni” – mondta a 2005-ben a világ legjobbjának megválasztott Sterbik, aki szerint olyan közösséget sikerült kialakítani a Madrid közeli kisvárosban, amelyet ritkán sikerül „mesterséges” módszerekkel.

2008-ban már kétszeres Bajnokok Ligája-győztesként megkapta a spanyol állampolgárságot, ami nem váltott ki osztatlan sikert szülőhazájában és Magyarországon, de nem is az volt a célja

„Bármilyen döntést hoz valaki a mai világban, biztos, hogy kap pozitív és negatív visszajelzést. Nem lehet mindenkinek megfelelni, és nem is akarok. Én a saját elvárásaimnak akartam megfelelni. A szerb válogatottban volt egy kis botrány, akkor meghoztam a döntést, hogy többet nem akarok ott játszani” – mondta.

Sterbik a spanyol válogatott mezében a 2016-os, lengyelországi Európa-bajnokság döntőjében (Fotó: MTI/EPA/Jacek Bednarczyk)

A válogatott kihagyás után aztán ciudados csapattársai hívták a spanyol válogatottba, és igent mondott, hiszen érmekért küzdhetett a világversenyeken. Jó döntésnek bizonyult a váltás: 2013-ban világ-, 2018-ban pedig (beugróként) Európa-bajnok lett a spanyol válogatottal, vb-győzelmével viszont nem elégedett.

„Korábban nyertünk vb-bronzot, de az arany csak nem jött. A hazai rendezésű világbajnokságon aztán döntőig jutottunk. De az a döntő valahogy minden álmomat tönkretette: túl sokkal nyertünk a dánok ellen. Azt gondoltam, hogy az utolsó pillanatig izgalmas döntő lesz, és majd úgy emlegetik, hogy sikerült megverni a nagy dán csapatot, aztán végül 16 volt közte” – fogalmazott arról, hogy elmaradt a katarzis.

Mindent megnyert, amit a sportágban meglehet, nem csoda, hogy 40 évesen azt pletykálják róla, hogy ez az utolsó szezonja, ő viszont még nem tervezi letenni a lantot.

„Nem tudom, honnan jött ez a pletyka, talán a Balkánról valahonnan. De megértem őket, elvégre már betöltöttem a 40-et. Szerintem ezt már három-négy évvel ezelőtt elkezdhették volna mondani – nevetett. – Korábbi csapattársaim már mind edzők, klub-, vagy sportigazgatók. Maradjunk annyiban, hogy ötéves tervem már nincs játékosként. Furcsán néznek rám, hogy még mindig játszok, de én is rájuk, hogy miért hagyták abba.”