Musorujsag
Élő Eredmények

Háfra Noémi: Kisebb célokat kell kitűzni, utána lehet nagyban gondolkodni

Háfra Noémi: Kisebb célokat kell kitűzni, utána lehet nagyban gondolkodni

M4 Sport
Nagy vb-álmai Háfra Noéminek is vannak, azonban mindig csak egy lépéssel igyekszik előre gondolkodni. A Fradi kézise az M4 Sportnak adott interjújában beszélt a szokásosnál fárasztóbb szezonról, azokról a hibáiról, melyeket igyekszik a vb-re kijavítani, valamint arról, hogyan éli meg, hogy már ő is a "megfigyelt" játékosok közé tartozik.

A magyar válogatott minden csoportmeccsét élőben láthatja az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

„Csendes játékos vagyok, én nem szoktam felszólalni semmi ilyesmibe. Pont az a játékos vagyok, akit vinni kell előre. Szóval én hallgatok mindenkire, de nem szoktam felszólalni” – így jellemezte magát Háfra Noémi, a válogatott és a Ferencváros átlövője, akinek talán még a tavalyinál is sűrűbb, intenzívebb szezonja volt.

A Ferencváros átlövője elárulta, fáradtabbnak érzi magát, mint tavaly, mert sok meccsük volt, viszont a zöld-fehérek padja rövid, így jóval több játékpercet kellett töltenie neki és ferencvárosi csapattársainak is a pályán. Hozzátette, a velük lévő stábtagok segítik majd őket a regenerálódásban, így ezzel biztosan nem lesz probléma.

Háfra a tavalyi BL-csoportkörben 39 gólig jutott, ezúttal viszont csak 27-ig. Ennek az egyik oka, hogy már komolyan készülnek rá.

„Ez a legnehezebb benne, hogy én nekem is úgy kell készülni a meccsekre, hogy engem is ki fognak videózni. Tavaly egy picit azért volt könnyebb, mert voltak előttem rutinosabb játékosok, akikre tényleg kimondottan figyelni kellett. Biztos videóztak, de azt mondták, hogy inkább Nerea Penára és Kovacsics Anikóra figyelnek” – elmondta, érzi, hogy ki vannak élezve rá, így igyekszik változtatni cselein, berögzült mozdulatain, azonban ez nem egyszerű, érzi, ez sok fáradtsággal is jár.

A fáradtságot viszont feledteti, hogy magára öltheti a címeres mezt. „Motivál, hogy itt lehetek és mindig nagyon örülök, amikor látom a nevemet a válogatottban. Ezt ki kell érdemelni! Ha jól játszok, akkor itt lehetek, és ez visszaigazolja, hogy valamit jól csináltam. Igaz, hogy ebben a szezonban sokat hibáztam és sok volt a nem pontos lövésem, de mégis azt jelzi, hogy kicsit itt a helyem.”

Magáról úgy gondolja, legnagyobb problémája, hogy túl sokat lelkizik, meg kell tanulnia, hogy mindenki hibázik, így ő is. „Sajnos én olyan maximalista vagyok, hogy ezt nem tudom elengedni. Tényleg nem vagyunk robotok és nem tudunk mindig 100 százalékot kihozni magunkból. Olyankor egy kicsit meg is rogyok, amikor kihagyok egy lövést, ott vagyok a pályán és mindig gondolkozom, hogy ezt miért hagytam ki. Ezekből kellene kilépnem, hogy nem a meccsen kellene gondolkoznom azon, hogy azt a helyzetet kihagytam, vagy éppen rosszul védekeztem, hanem utána kell  átgondolnom és a következőre ebből már tudok tanulni. Igen is tudok, és lehet is hibázni! Nem fogok mindig százszázalékosan teljesíteni és ezért vagyok kicsit megtörve ezzel az őszi idénnyel, mert nem tudtam azt hozni, amit én tudok.”

A fiatal átlövőnek azonban van miből erőt merítenie, például a tavalyi Európa-bajnokságon a németek elleni győztes góljából.

„Boldogsággal tölt el és pozitív energiával, mert akkor ki jött belőlem minden! De akkor se az volt a fejemben, hogy nekem most vinnem kell a csapatot a hátamon, hanem ezt megbeszéltük időkérésnél és az a figura tök jól kijött rám, jó helyzetben voltam, mert a csapattársaim jó helyzetet alakítottak ki. Én meg jó ütemben tudtam elvállalni azt a lövést. Azért tölt el pozitív energiával, mert akkor nem az volt bennem, hogy 20 éves vagyok és teher van rajtam, hanem az volt bennem, hogy az egy tökéletes pillanat.”

Remek teljesítménye miatt Háfra Noémi bekerült az Eb álomcsapatába, így már mindenki várja tőle a vezérszerepet.

„Ez egy idézőjeles teher lehetne, de én nem így fogom fel. Én élvezni szeretném a játékot és most is úgy megyek ki a világbajnokságra, hogy élvezzük a játékot és minél előrébb tudjunk jutni. Jó lenne a dobogóra fellépni, de már az is jó lenne, ha az olimpiáért tudnánk játszani. Ez egy nagyon nagy cél, ez egy nagyon nagy álom, de előbb kisebb célokat kell kitűzni, ezek a csoportmeccsek, ha ezeken túl vagyunk, akkor lehet nagyobbakban is gondolkozni.​”

(forrás: M4 Sport)

A Rasmussen-csapat programját ide kattintva érheti el. A torna programját itt böngészheti.

További tartalmak