Tomori: Nincs mese, jöhet az élet-halál harc a románok ellen

Tomori Zsuzsanna a támadásbeli hiányosságokban látta a Montenegró elleni vereség okát, amelyek mellett Kim Rasmussen sem mint el szó nélkül, igaz, a szövetségi kapitány büszkeségének is hangot adott, annak ellenére, hogy nehéz helyzetbe került a válogatott a női kézilabda-világbajnokságon.

A magyar válogatott 25-24-es veresége azt jelenti, hogy a hátralévő két csoportmeccsen, Szenegál és Románia ellen nem igazán fér bele újabb botlás.

A vereséggel nehéz helyzetbe került a női kézilabda-válogatott a vb-n


Kim Rasmussen szerint apró dolgok döntöttek, például a hat az öt elleni játék mindkét kapu előtt jobban mehetett volna. És „voltak fizikális problémáink, a végén elfáradtunk” – ismerte el. Viszont nem érezte azt, hogy a csapatra nehezedő nyomás okozta a gondot, mert igyekeztek levenni a terheket a vállakról. De így sem tudta igazán saját játékát játszani a válogatott. De nem győzte hangsúlyozni, büszke a lányokra, akik minden tőlük telhetőt megtettek, ám a csoport egyik legjobbja ellen pedig benne van a vereség.

Nagyon szoros mérkőzésen, nagyon sok hibát követtek el – kezdte értékelését Tomori Zsuzsanna. „Vissza is jöttünk, meg is tudtunk újulni, nem úgy mint a spanyolok ellen. Egyszerűen valahogy a támadásunk nem akar összeállni ezen a világbajnokságon. Úgy gondolom, a védekezésünk az jó volt, lőttünk gyors gólokat is” – nyilatkozta, de nem felejtette el megemlíteni a kihagyott ziccereket, az elkapkodott lövéseket, amelyek megbosszulták magukat. „Ma joggal lehetünk szomorúak, itt voltunk a meccsben, mi is megnyerhettük volna egy góllal. Nagyon sajnálom, hogy a végén nem sikerült fordítani” – búslakodott. Ugyanakkor reméli, a támadásban javulnak, és akkor meglehet a továbbjutás, melyhez „élet-halál harcot kell vívnunk a románokkal, nincs mese.”

„A második félidő közepén volt egy jó, lendületes periódusunk, amikor feljöttünk, de Montenegrónak is megvolt a válasza” – mondta Kovacsics Anikó. A csapatkapitány hozzátette, talán kevesebbet futottak a szükségesnél. A védekezést és a koncentrációt ő is kiemelte, ahogy azt is, támadásban több kell.

Lukács Viktória is a helyzetkihasználást tartotta a legfőbb problémának. Bár góljai jelentős részét szélről lőtte a válogatott, Lukács önkritikusan beszélt saját teljesítményéről is. „Két meccsünk van hátra, nincs más választásunk, mind a két mérkőzést meg kell nyernünk” – tekintett előre.