A sorsdöntő magyar–román vb-csoportmeccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti pénteken 11 órától.

A Kim Rasmussen által irányított női kézilabda-válogatott az évtized legfiatalabb magyar keretével és a mostani vb-mezőny 5. legifjabb csapatával (átlagéletkora 24,2) vágott neki a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak, ahol célja a legjobb hét közé kerülés, ami az ebben az évezredben rendezett női világbajnokságokat látva már az elején sem ígérkezett könnyűnek. Huszonöt év alatti átlagéletkorú együttesek ugyanis csak elvétve tudtak a legjobb kilencben végezni, akad azonban egy magyar válogatott, amelynek tíz éve ez sikerült.

Mátéfi Eszter tanítványai a mostaninál is fiatalabb, 23,6 éves kerettel és az akkor sérült (azóta a válogatottságtól visszavonult) Görbicz Anita és Pálinger Katalin nélkül utazott a kínai tornára.

„Jó emlékeim vannak a 2009-es fiatal válogatottal kapcsolatban. Egységes volt a csapat és ha kimentek a pályára, nagyon tudtak egymásért küzdeni. Égett bennük a bizonyítási vágy. A középdöntős csoportban a spanyolokkal és Dél-Koreával is nagyon jó meccset játszottunk. Arra is emlékszem, hogy a Dél-Korea elleni mérkőzésen annyira jó volt a támadójátékunk, hogy a mérkőzést követően a norvégok elkérték a felvételt (mindenki csak a saját mérkőzéséről készült felvételeket kapta meg). Ha abból a két döntetlenből bármelyik győzelem lett volna, még előrébb is végezhettünk volna” – mondta a korábbi szövetségi kapitány.

Az akkori torna lebonyolítása megegyezett a mostanival, a négy hatfős csoport első három helyezettje jutott a középdöntőbe, ahol két hatfős csoportban folytatódtak a küzdelmek, de az egy csoportból érkezők nem mérkőztek újra egymással.

Mátéfi Eszter (pirosban) szövetségi kapitány buzdítja csapatát (MTI/EPA/GORM KALLESTAD)

A Mátéfi-lányok 6 ponttal (3 győzelem, két vereség), csoportjuk 3. helyén jutottak a középdöntőbe, ahová éppúgy nem vittek pontot, ahogy a Rasmussen-csapat sem vinne, ha pénteki utolsó csoportmeccsén legyőzi Romániát (az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti).

Mátéfi Eszter csapata viszont jó példával szolgálhat a mostani nemzeti csapatnak, hiszen a középdöntőben legyőzte Kínát, és Dél-Korea mellett a később a tornán negyedikként záró spanyolokkal is döntetlent játszott. A középdöntős csoport 5. helye után következhetett a helyosztó, ahol az Ausztria elleni fölényes győzelemnek köszönhetően a kilencedik helyen zártak.

„Az elején tartottam tőle, hogy jönnek majd a nem feltétlenül építő jellegű kritikák. Mert amikor a vb előtt a világkupán nagyon kikaptunk a norvégoktól, olyan visszajelzéseket kaptuk, hogy miért fiatalítunk és miért nem mondok le. Viszont kellemes meglepetésként ért, hogy bár a magyar közvélemény elég kritikus szokott lenni – nagyon magasak az elvárások a női válogatott kapcsán –, Kínából visszatérve a 9. hely ellenére rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. Azt mondták, jó volt nézni ezt a fiatal csapatot, melyen azt látták, hogy küzdött és mindent megtett a pályán.”

Mátéfi Eszter szerint a mostani válogatottnál a hozzáállással és küzdéssel nincs gond, inkább az összeszokottság hiánya az, ami visszaköszön a játékban és így az eredményességben – Kim Rasmussen csapata Kazahsztánt és Szenegált legyőzte, a spanyoloktól és Montenegrótól viszont kikapott csoportjában, jobb gólkülönbsége miatt egy pont is elég Románia ellen, ha tovább szeretne lépni a középdöntőbe.

„A hozzáállással és a küzdéssel nincs gond, de egyelőre még nagyon hektikus a játékunk. Vannak nagyon jó periódusaink, de vannak kevésbé jók is.”

Az M4 Sport szakértőjeként meghívott, korábbi 138-szoros válogatott Ferling Bernadett ennek okát Kim Rasmussen túlzott rotációjában látja.

„Nem lehet úgy kézilabdázni, hogy három-négy percet fent vagyok a pályán, aztán ülök tízet, majd megint bedobnak hat-hét percre. Kell egy stabil sor, aki élvezi a bizalmat.”

Ehhez a gondolatmenethez csatlakozott Mátéfi Eszter is.

„Szerintem mi, magyarok nem annyira vagyunk hozzászokva az ilyen sűrű cserékhez. Nem kritika gyanánt mondom, csak a saját véleményemként, hogy én sem értek egyet ezzel a módszerrel, hiszen nincs három támadásunk, mikor ugyanabban a felállásban játszanánk. Stabilitást kellene adni a csapatnak, mert a folyamatos cserékhez nagyon nehéz alkalmazkodni. Könnyebb, ha van egy stabil kezdő és abba cserélünk bele, hiszen az összeszokottság nagyon sokat nyom a latban.”

Példaként hozta a vb-címvédő és olimpiai ezüstérmes franciákat és a szintén nagyhatalomnak számító, a legutóbbi ötkarikás játékokon bronzérmes, korábban olimpiai és Európa bajnok norvégokat, majd elmondta, meglátása szerint miért vannak nagyon nehéz helyzetben a magyar kapitányok, s arra is kitért, hogy bár a mostani csapatban sok a fiatal, azok nem teljesen rutintalanok.

„Számomra szimpatikus a francia- és a norvég-modell. Ott nem ez a drasztikus fiatalítás történik, hanem van egy alapcsapat, és abba építik be fokozatosan a legtehetségesebb játékosokat, s mindez az eredményekben is megmutatkozik. Ami a csapatot illeti, minden kapitánynak megvan a saját elképzelése, Kim Rasmussennek ráadásul a magyar válogatottal sem ez az első nagy tornája, biztos okkal döntött úgy, hogy ennyi fiatalt visz, de ebben az esetben a felelősséget is vállalni kell. Azért azt tegyük hozzá, hogy a mostani válogatott fiataljai közt van pár olyan játékos, akik néhány éve már a Bajnokok Ligájában edződnek, márpedig az abszolút válogatott szint, és megvannak ennek a válogatottnak a rutinos játékosai is. Visszakanyarodva pedig a franciákhoz és a norvégokhoz, nagy különbség, hogy Magyarországon sajnos úgy nincs idő építkezésre, hogy egy tornát vagy akár egy világversenyt tudatosan beáldozzunk annak érdekében, hogy hosszabb távon abból profitáljunk. Emlékezhetünk, hogy mikor Zágrábban a norvégok nem jutottak ki a 2004-es olimpiára, nem rúgták ki a szövetségi kapitányt, hanem elkezdtek építkezni, a következő olimpiát pedig megnyerték.”