Gulyás István: Kissé bizonytalan és fásult volt a csapat

Gulyás István szövetségi kapitány kissé bizonytalannak és némileg fásultnak látta a magyar férfi kézilabda-válogatottat az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, a Svédországgal szemben hat góllal elveszített mérkőzésen.

„Az első félidőben ment minden a maga útján, de úgy érzem, mint ha fásultabbak lettünk volna" - nyilatkozta az edző a 24-18-ra elveszített találkozót követően. Hozzátette, játékosai futhattak volna többet a szünet előtt, lehettek volna indítási lehetőségeik, de többször is beragadtak, megálltak.

A kapitány úgy értékelt, védekezésben rendben voltak, Mikler Roland pedig kiválóan védett, tartást adott a csapatnak, a lövéseknél viszont nem igazán találták a megfelelő távolságot és ritmust, ez pedig némi bizonytalanságot okozott.

„Egyszer kicsit közelebb voltunk, egyszer kicsit távolabb. Ilyenkor csak centikről van szó, mégsem tudtuk eredményesen befejezni a lövéseket. Ilyen előfordul" - magyarázta Gulyás.

Az edző elárulta, próbálták levenni a játékosok válláról a terhet, ennek ellenére biztosan volt rajtuk egy kis nyomás is, hiszen a csapat jó sanszot kapott eddigi sikereinek köszönhetően.

„Továbbra is bátorítjuk őket. Ezeket a mérkőzéseket élményként kell megélni. A szünetben is azt mondtuk nekik, hogy nem történt semmi, menjenek tovább, és mosolyogjanak, mint az előző meccseken, akkor semmi gond nem lesz" - mesélte.

Hozzáfűzte, bár a svéd válogatott jelenleg nem a világ legjobb formában lévő együttese, ettől függetlenül élcsapatról van szó, éljátékosokkal.

„Tudtuk, hogy mindent meg fognak tenni, küzdeni fognak, de ezzel nálunk sem volt baj, a srácok mindent megtettek" - nyilatkozta.

A magyar válogatott a svédek elleni meccs vége után 18 órával, vagyis szerdán 16 órától Portugáliával találkozik a középdöntő utolsó fordulójában. Gulyás István közölte, szénhidrát, fehérje, vitaminok és folyadék bevitelével fel kell tölteni a játékosok energiaraktárait, amilyen gyorsan csak lehet.

Amennyiben a csapat pontot szerez a portugálokkal szemben, biztosan továbbjut a stockholmi döntő hétvégére, ahol az elődöntőket és a helyosztókat rendezik, továbbá az április olimpiai selejtezőtornák egyikére. A svéd fővárosba egyébként egy- vagy kétgólos szerdai vereséggel is eljuthat, ha este Izland legyőzi Svédországot. Ha viszont a svédek nyernek az északi szigetország együttese ellen, az a portugáloknak kedvez az egymás elleni eredmények miatt.

A magyar válogatott Oroszország és Izland legyőzése, illetve az olimpiai és világbajnok Dánia elleni döntetlen után csoportgyőztesként, a maximális két ponttal jutott a középdöntőbe, ahol kikapott a legutóbbi két világbajnokságon egyaránt ezüstérmes Norvégiától, majd a svédekkel szembeni vereség előtt legyőzte Szlovéniát.