Kovacsics Anikó hosszabbított a Fradival

A 28 éves, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, és nyolcszoros magyar bajnok irányító 2022-ig marad a Ferencváros játékosa – jelentette be a zöld-fehér klub.

Kovacsics Anikó 2016-ban igazolt a Győri ETO-tól a Népligetbe rövid idő alatt a csapat vezérévé vált.

A magyar válogatott - és Szucsánszki Zita kiválásával a Ferencváros - csapatkapitánya a 2016/2017-es bajnoki kiírásban hetvenhárom, a 2017/2018-asban nyolcvanöt, a 2018/2019-esben pedig száztíz gólt szerzett, ehhez tett még hozzá a Bajnokok Ligájában sorrendben ötvenegyet, ötvenhetet, majd ötvenhatot.

„Kovacsics Anikó nemcsak a pályán, hanem azon kívül is a csapat vezére – mondta Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója az fradi.hu-nak. – Bár gyerekként nem itt nevelkedett, tökéletesen illeszkedik a Ferencvárosba, és bízom benne, hogy ő maga is jól érzi magát a klubnál. Egyértelmű volt számunkra, hogy szeretnénk őt megtartani, és kiváló visszajelzés, hogy könnyen sikerült vele megállapodnunk a folytatásról." 

A napokban felröppentek olyan információk, hogy Kovacsics esetleg elhagyja a fővárosi zöld-fehéreket, a bejelentéssel a további pletykák elterjedését szerette volna megelőzni a klub.

„Nagyon jól érzem magam itt, ezért fel sem merült bennem, hogy váltanék. A vezetők által vázolt célkitűzések és jövőkép is hatással volt erre, hiszen ezekkel teljes mértékben azonosulni tudok. Valóban nagyon gyorsan és már hónapokkal ezelőtt megszületett a megállapodás, ami nagyon pozitív, hiszen kizárólag a játékra koncentrálhattam. Bízom benne, hogy sikeres évek állnak előttünk, szeretnénk előrébb lépni a Ferencvárossal, és a válogatottal is komoly célokért küzdhetünk” – nyilatkozta Kovacsics Anikó, aki 2022. június 30-ig szóló szerződést kötött a Ferencvárossal.