Musorujsag
Élő Eredmények

Békéscsabáról igazolt jobbszélsőt a Fradi női kézicsapata

m4sport.hu
A Ferencváros női kézilabdacsapata leigazolta a Békéscsabától a válogatott kerettag Kovács Anettet.
Kovács Anett (Forrás: fradi.hu)

A fővárosi klub tájékoztatása szerint a 25 éves jobbszélső nyáron csatlakozik új csapatához, ahova két évre írt alá.

Kovács Anett 17 évesen mutatkozott be a felnőtt NB I-ben, a 2014/2015-ös idényben alapemberré vált a Békéscsabában, az előző szezont pedig kereken száz góllal zárta, ezzel csapata harmadik legeredményesebb játékosa lett. Tagja volt a tavalyi világbajnokságra készülő válogatott bő keretének, tétmeccsen ugyanakkor még nem lépett pályára a nemzeti csapatban.

A Ferencváros korábban két német átlövő, Alicia Stolle és Emily Bölk, valamint a szintén német beálló, Julia Behnke szerződtetését jelentette be, Hornyák Dóra ugyanakkor Debrecenbe távozik a szezon végén.

További tartalmak