Musorujsag
Élő Eredmények

Válogatott kapust és beállót igazolt a Fradi női kézicsapata

m4sport.hu
Janurik Kinga és Kisfaludy Anett egyaránt kétéves szerződést kötött a zöld-fehérekkel.
Kisfaludy Anett (b) és a román Melinda Gaiger . (MTI/AP/TT/Bjorn Lindgren)

A 2020/2021-es szezontól kezdve a Ferencváros női kézilabdacsapatát erősíti a magyar válogatott kapus, Janurik Kinga, illetve az ugyancsak válogatott beálló, Kisfaludy Anett. Amint arról a klub hivatalos honlapja beszámolt, mindkét játékost az Érd együttesétől igazolták le a zöld-fehérek, mindketten kétéves szerződést kötöttek a klubbal.

Janurik 2010-től erősítette az érdieket, klubjával hatszor szerzett bajnoki bronzérmet, kétszer Magyar Kupa-ezüstérmet, 2015-ben pedig az EHF-kupa elődöntőjéig menetelt. 2016-ban került be először a magyar válogatott keretébe, és azóta is rendszeresen tagja a nemzeti csapatnak.

Kisfaludy 2005-től 2010-ig szerepelt az ETO-ban, magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes is lett, majd 2010-ben az Érdhez igazolt, és mostanáig ott játszott. A 183 centiméter magas beálló 2011-ban kapott először meghívót a magyar válogatottba.

Utóbbi leigazolása fontos volt, hiszen pénteken jelentették be, hogy a zöld-fehérek holland világbajnok beállója Danick Snelder a nyártól a siófok csapatát erősíti.

További tartalmak