Musorujsag
Élő Eredmények

"Érthetetlen döntés" - nagy a csalódottság a Siófoknál

m4sport.hu
A Siófok KC négy játékosa, Tomori Zsuzsanna, Andrea Kobetic, Simone Böhme és Hársfalvi Júlia osztotta meg véleményét a bajnokságok befejezetté nyilvánításáról a klub honlapjának.
(fotó: Siófok KC)

Az MKSZ csütörtökön határozott arról, hogy a koronavírus-járvány miatt befejezettnek tekinti az összes hazai sorozatot: a helyezéseket viszont nem osztják ki, nem lesznek bajnokok, kiesők, illetve feljutók, a nemzetközi kupákban pedig azok a csapatok indulhatnak, amelyek a 2018/19-es idény alapján arra jogosultak voltak.

A döntés talán legnagyobb vesztese a bajnokság felfüggesztésekor második helyen álló Siófok KC csapata, amely története első Bajnokok Ligája-indulására készült.

A siófokiaktól elsőként Narea Pena kritizálta a szövetség döntését, amiről Pálinger Katalin alelnök azt mondta, ezt a verziót látták a legkevésbé fájónak. Négy további játékos osztotta meg, hogyan látja a helyzetet:

Tomori Zsuzsanna: „Az MKSZ által hozott döntés egyszerűen érthetetlen számomra. Lejátszottuk a bajnokság 70%-át és most azt mondják, hogy az elmúlt tíz hónap meg sem történt. Ezt sportolóként nagyon nehéz feldolgozni, és még nehezebb elfogadni. A teljesítmény kellene, hogy a döntő legyen, a pályán elért eredmény. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük volna a szabadkártyát a Bajnokok Ligájában való indulásra, nagyon keményen megdolgoztunk érte.”

Andrea Kobetic: “Az egészség a legfontosabb, így ezekben a nehéz időkben a bajnokság beszüntetése egy jó döntés volt. De nem így! Nem lehet egy tollvonással eltörölni sok-sok ember közel egy éves munkáját. Ez egyszerűen nem fair! Jelenleg mély csalódottságot érzek legbelül. Idén mindenünket kitettük a pályára, fantasztikus csapatot és közösséget formáltunk. Nagy győzelmeket arattunk, keményen dolgoztunk, és úton voltunk a siker felé. A BL-indulás volt az álmunk, történelmet szerettünk volna írni, de ezt most elvették tőlünk egy szempillantás alatt. Még egyszer mondom, ez így nem fair!”

Simone Bhöme: “Természetesen abszolút egyetértek azzal, hogy befejezettnek nyilvánítják a bajnokságot. Az emberek egészsége mindennél fontosabb! A módjával viszont már nagyon nem értek egyet! 18 mérkőzést lejátszottunk a 26-ból, és most a tavalyi év eredményeit veszik számításba, ez számomra teljesen érthetetlen. Miért nem vettek példát más ligáról, például Dániáról vagy Norvégiáról? Két éves szerződésem van a Siófokkal, a mi közös álmunk a Bajnokok Ligája volt. Természetesen továbbra is mindent meg fogok tenni a klubért, mindegy hogyan hívják a sorozatot, legyen az Bajnokok Ligája vagy EHF-kupa. Egy álom most összetört, mert megérdemeltük volna a BL-helyet, megdolgoztunk érte! Most egyelőre várjuk, hogy az EHF milyen döntést hoz. Én személy szerint edzek tovább amennyit csak tudok, ha véget érnek ezek az nehéz mindennapok, akkor szeretnék a lehető legjobb formában lenni.”

Hársfalvi Júlia: „Meglepődtem a döntés hallatán, csalódott vagyok mert a felkészüléstől kezdve rengeteget dolgoztunk mi játékosok, edzők, stábtagok, a klubban mindenki azért, hogy a céljainkat megvalósíthassuk, és most úgy érzem, hogy minden kárba vész. Nem túlzás azt állítanom, hogy szomorúságot, csalódottságot , elkeseredettséget tapasztalok a csapattársaimon illetve a klub dolgozóin is. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a teljesítményünkkel megmutassuk és bebizonyítsuk, hogy milyen erőt képviselünk. Összetartó csapat vagyunk és képesek vagyunk egy újabb remek szezont produkálni. Nem adjuk fel, Szikit idézve nyertünk nagy csatákat, bízom a csapatban, a klubban, és természetesen alig várom, hogy ismét minden a régi legyen.”

További tartalmak