Musorujsag
Élő Eredmények

Szabó Lauráék nem lepődtek meg az Érd döntésén, de nem tartják korrektnek

Szabó Lauráék nem lepődtek meg az Érd döntésén, de nem tartják korrektnek

m4sport.hu
Az érdi kézilabdázóknak a szerződésbontás után nagyon rövid idő alatt kellett nagyon nehéz döntéseket meghozniuk.

Szabó Laura Érden kezdett el kézilabdázni, majd ott lett belőle előbb NB I-es, majd válogatott játékos. Szabó Edina vezetőedző azonban a hét elején az Érd FM-ben elmondta, anyagi okok miatt mindenkivel szerződést bontottak, aki az elmúlt idényben a felnőtt keret tagja volt.

„Eddig csak Érden játszottam, ott fogtam kézilabdát először a kezembe. Nagyon nehéz felfogni ami most történik, de majd remélem a búcsúztató bulin el tudok köszönni a szurkolóktól és akkor le fog esni, mit is jelent ez” – mondta a játékos az M4 Sport megkeresésére.

Sejteni lehetett dolgokat, hiszen Szabó Edina két hónapja már utalt rá, így nem érte őket váratlanul a bejelentés, az már sokkal inkább, hogy mindezt az átigazolási szezon végén tette meg a klubvezetés.

„Nem volt korrekt a játékosokkal szemben ez a lépés, így nagyon rövid idő alatt kellett nagyon nehéz döntéseket meghoznunk. Nem volt váratlan, de így is későn szóltak, hiszen február végén, márciusban tisztázódott a helyzet, ekkor csapatot találni, amikor már minden csapat tervezi a jövőjét, elég nehéz” – mondta Szabó.

„Nagyon nehéz számomra a szakítás, nem így szerettem volna elbúcsúzni. De így is nagyon sok embertől tanulhattam a pályán, olyan játékosokkal játszhattam együtt, akikkel álmomban sem gondoltam volna” – mondta a játékos, aki a szabadidejét edzéssel tölti, süt, főz, fest, makramézik, kutyát sétáltat és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Vácon folytatja a pályafutását.

A teljes interjút itt nézheti meg:

További tartalmak