×

15-szörös válogatott kapust igazolt Éles József csapata

A kézilabda NB I-ben újonc Veszprém-Felsőörs leigazolta a legutóbb a Tatabányában szereplő kapus Borbély Ádámot.

Borbély Ádám (Fotó: keziszovetseg.hu)



A 25 éves játékos érkezéséről szerdán számolt be a klub hivatalos honlapja, hozzátéve, hogy a következő idényben a csapat „egyik meghatározó tagja lehet”.

A 15-szörös válogatott Borbély korábban a Wisla Plock együttesében is szerepelt, és a lengyel csapat színeiben a Bajnokok Ligájában is többször pályára lépett.

Borbély azt mondta, a Tatabánya március 30-án jelezte, hogy nem számít rá a jövő szezonban, közben pedig a járványhelyzet is gondot okozott a számára, ugyanakkor a veszprémi ajánlat „nagyon imponált” neki.

„Annyi hátrányunk biztosan van, hogy valószínűleg az első osztály legfiatalabb csapata leszünk, de ez bizonyos szituációkban az előnyünkre válhat, hiszen minket kevésbé ismer a többi csapat és remélhetőleg a kondíciónkkal és a küzdeni akarásunkkal se lesz baj” – nyilatkozta Borbély, aki úgy véli, van esély arra, hogy az együttes "néhány meglepetést" okozzon, a minimális cél pedig a kapus szerint az élvonalbeli tagság megőrzése.