Musorujsag
Élő Eredmények

Több százmilliós kárt okozott a győri kéziklubnak a Final Four törlése

M1
A Győri Audi ETO KC elnöke szerint több százmillió forintos kárt okozott a klubnak az Európai Kézilabda Szövetség június végi döntése, amellyel törölték a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjét a koronavírus-járvány miatt.

Bartha Csaba az M1-nek nyilatkozva elmondta, csak a CSM Bucuresti elleni negyeddöntő elmaradása 35 milliós bevételkiesést okozott, összességében pedig több százmillió forintos kárról lehet beszélni.

„A Győri Audi ETO KC világsztárokkal teletűzdelt keretének költségvetése arra van felfűzve, hogy a hazai bajnoki és kupagyőzelem mellett be kell jutni a Final Fourba és ott a lehető legjobban szerepelni. A szponzoraink is elvárják, hogy ezek a sikerek meglegyenek, a tőlük és az EHF-től érkező bónuszok is a költségvetés bevételi oldalt erősítik. Március-április-májusban ugyan nem voltak meg a tervezett kiadásaink, de így is nagyon súlyos anyagi veszteség érte a klubunkat” – fogalmazott az elnök.

Bartha Csaba hozzátette, hogy a július elsejével kezdődött következő évi költségvetést egyelőre nem kellett módosítani, a június 30-ig tartó időszakot azonban még le kell zárnia a klubnak. „Korábban 25 százalékot zárultunk a fizetésekből, még nem született döntés arról, hogy ebből tudunk-e visszatéríteni vagy sem.”

A Bajnokok Ligája új lebonyolításában 28 helyett 16 csapat lesz érdekelt, őket két nyolcas csoportba sorsolták, azonos nemzetbeliek nem kerülhettek össze. Tizennégy fordulót követően a nyolcasok első és második helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6. helyezettek oda-visszavágós alapon döntik el, ki jut még a legjobb nyolc közé, míg a tabella utolsó két-két együttese búcsúzik. A címvédő Győr a román Valceával, a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával, a német Borussia Dortmunddal, az orosz CSZKA Moszkvával, a francia Brest Bretagne-nyal, a dán Odensével és a horvát Podravkával került egy csoportba.

A győztes győri csapat a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének hatodik fordulójában, a második csoportban játszott Győri Audi ETO KC – SCM Ramnicu Valcea mérkőzés végén a győri Audi Arénában 2020. március 7-én. A győriek 35-29-re nyerték a mérkőzést.
MTI/MTI Fotószerkesztőség/Krizsán Csaba

A Győri Audi KC elnöke szerint az új rendszer teljesen új kihívás elé állítja a csapatokat, a csoportban pedig azért lenne létfontosságó az első két hely valamelyikén végezni, mert az utolsó két nyolcaddöntős helyről döntő oda-visszavágós párharcok időszaka amúgy is rendkívül megterhelő a játékosoknak.

„Míg korábban négyfelé oszlottak a jó csapatok, most csak kétfelé oszlottak a topklubok, amelyek esélyesek a Final Fourra, ez 7-8 csapatot jelent. Akinek középdöntőt kell játszania, annak válogatott mérkőzések között kell majd megvívnia ezeket a meccseket. A Győri Audi ETO KC keretének a kilencven százaléka válogatott, azért lenne fontos az első két hely valamelyikén végezni, mert az két meccsel kevesebb. Amikor február-március-áprilisban vannak a meccsek, akkor minden meccsnek és minden utazásnak jelentősége van. Nem az a probléma, hogy ha valaki harmadik, akkor a mások csoport hatodikjával játszani kell, hanem oda el is kell utazni, ez pedig olyan terhet ró a játékosokra, ami abban az időszakban rendkívül komplikált.”

További tartalmak