Musorujsag
Élő Eredmények

Schatzl Nadine szerint az ifisták és a távol maradók is segítették a Fradit Dániában

MTI
Schatzl Nadine szerint a Ferencváros női kézilabdacsapata addig fogja alkalmazni a játék lassításán alapuló - vasárnap sikeresnek bizonyult - taktikáját, ameddig a koronavírusos megbetegedés miatt hiányzó játékosai vissza nem térnek.

Az FTC a közelmúltban elhalasztotta a norvég Vipers Kristiansand és a francia Metz HB elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzését, illetve több bajnoki találkozóját, és vasárnap sem akart játszani a dán Esbjerg otthonában, ám ezt az európai szövetség már nem engedélyezte, így a magyar együttesnek szeptember 16-a után kellett ismét pályára lépnie.

A játék lassításán alapuló taktikára azért volt szükség, mert a csapat kilenc emberrel játszotta végig a vasárnap 24-21-re megnyert idegenbeli meccset, amelyről Kisfaludy Anett, Pásztor Noémi, Kovács Anett, Klujber Katrin, Háfra Noémi, valamint a német Julia Behnke és Emily Bölk is hiányzott, bekerült viszont négy olyan utánpótláskorú kézilabdázó, aki még a felnőtt NB I-ben sem játszott.

„Sokat segített, hogy nem volt nagy a mérkőzés tempója, lassítottuk a játékot, ezért volt energiánk a hajrában is” – nyilatkozta Schatzl az M4 Sport hétfői, Kézilabda magazin című műsorában.

Hozzátette, ameddig nem lesz teljes a keretük, szerinte biztosan ezt a taktikát alkalmazzák. A 61-szeres válogatott játékos úgy fogalmazott, nem feltett kezekkel utaztak Dániába, de egyáltalán nem volt bennük drukk, és nem volt rajtuk nyomás. Próbálták élvezni a játékot, és nagyon örül, hogy így jött ki a lépés.

A balszélsőnek ezúttal kényszerből – Márton Grétához és Csiszár-Szekeres Klárához hasonlóan – beállóban is kellett játszania, és azon a poszton is remekül helytállt. Mind az öt lövését gólra váltotta, egyet a szélről, egyet betörésből, hármat pedig beállóból dobott.

„Nagyon fura szituáció volt, de ahogy tudtam, próbáltam megoldani. Nem volt túl sok időnk, de minden edzésen gyakoroltunk egy kicsit. Le a kalappal a beállók előtt, mert ez egy nagyon öngyilkos poszt. Nagyon nehéz volt a védők között mozogni, nagyon darálják az embert, de próbáltam a hátuk mögött elslisszolni, és megoldani a dolgokat” – magyarázta.

A balszélső arról is beszélt, a megfertőződött csapattársai már jól vannak, együtt nézték a dániai mérkőzést a televízióban, és lassacskán visszatérhetnek a pályára.

További tartalmak