Musorujsag
Élő Eredmények

A vírus miatt több időt hagytak ki, mint a nyári szünetben szoktak

m4sport.hu
Nem megy egyik napról a másikra a a koronavírusból visszatérő játékosok játékba lendülése a szegedi kéziseknél.

A koronavírus-fertőzések miatt a Bodó Richárd, Dean Bombac, Borut Mackovsek hármas először játszhatott csütörtökön a MOL-Pick Szeged együttesében, de a csapat így is 26-24-re kikapott a fehérorosz Meskov Breszt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában.

Buboti Kornél, a szegediek erőnléti edzője az M4 Sport Kézilabda-magazinjában elmondta, nagy csodák nincsenek még idő kell hogy a három klasszisnál visszatérjenek a korábbi mozdulatok, az a forma amit megszoktak tőlük.

„Hat hét teljes mozgás nélküli időszak van mögöttük, ez hosszabb, mint a nyári három hetes szünet. De most semmilyentervezetet nem tudtam nekik adni, hiszen csak sétálhattak. A visszatérésük után 7-8 napot napi két edzéssel töltöttek, de nagy a lemaradás, vissza kell rázódniuk a napi tutinba amiben korábban voltak” – mondta a szakember.

Jelenleg öt csoportban edzenek a szegediek, próbálnak mindenkinek megfelelő terhelést adni. A visszatérők kicsit magasabb intenzitással kezdték a tréningeket, az utolsó három nap még magasasbb szintre lépett a munka, ekkor már a csapattal is együtt készültek, hogy minél kisebb legyen a sérülés esélye

„A visszatéréskor az állapotfelmérés volt az első, rengeteg teszten estek át a sérülések elkerülése véget. Most a legfontosabb, hogy minél több percet tudjanak a pályán tölteni, minél jobb állóképességre tegyenek szert, utána pedig a gyorsaságukat szerezzék vissza” – mondta Buboti.

Elárulta, vannak akiknek a súlyukkal többet kell foglalkozni, hiszen hat hétig otthon voltak. Igaz az erőnléti szakember akkor is próbált segíteni nekik, miként próbálják csökkenteni a kalóriabevitelt. A sérüléssel bajlódó klasszis beállóról, Bánhidi Bencéről elmondta, elkezdte a munkát, próbálják, hogy minél előbb viszatérjen de pontos időpontot még nem tud mondani aról, mikor térhet vissza a csapatba.

További tartalmak