Musorujsag
Élő Eredmények

Klujber: Külön motivált, hogy otthon térhettem vissza

m4sport.hu
Győzelemmel és jó játékkal tértek vissza a Ferencváros női kézilabdázói a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetből.

Szombaton a Ferencváros házigazdaként hét góllal legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljanát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában. A zöld-fehéreknél több olyan meghatározó jártékos is ezen a találkozón tért vissza, a koronavírus-járvány miatt, heteket volt kénytelen kihagyni.

Klujber Katrin egyike volt a visszatérőknek, és hat góllal vette ki a részét a sikerből. A fiatal átlövő az M4 Sport kézilabda-magazinjában elmondta, egyben volt a csapat, de elsősorban a második félidőre feljavuló védekezés és a kapusteljesítmény volt a legjelentősebb külnbség a két félidő között

„Az egész csapat oda tette magát. Én is nagyon vártam már, hogy játszhassak, külön motiváció volt, hogy otthon térhetek vissza” – mondta a válogatott játékos, aki azt is elárulta, a kényszerszünet alatt sem volt világvége hangulat náluk, ugyanakkor nem tudták, hogy mi lesz. Nem volt szomorkodás csapatként viselkedtek akkor is.

Leginkább a gyorsasága az ami vissza esett, de sokat dolgoznak rajta, hogy visszaszerezze. Szerencsére nem viselt meg a betegség, az otthon ülés sokkal inkább. „Izgultam, ennyi idő után hogy fogok visszatérni a pályára, hogy ne látszódjon a különbség mennyit hagytam ki, de egy idő után ez elmúlt és akkor már tényleg csak a játékkal foglalkoztam”.

Úgy véli, jól haladnak előre, az új igazolások, mint például a tíz gólt szerző Malenstein is nagyon jól teljesített, jól értékesítette a helyzeteit, látszott rajta, hogy élvezte a játékot, ahogy az egész csapat.

További tartalmak