×

Pena a távozásról: Már olyan volt a kapcsolat, hogy nem tudtunk együttműködni

Hosszú időt követően hagyta el a hazai bajnokságot Nerea Pena, aki viharos körülmények közepette távozott a Siófoktól. Azóta már a Bajnokok Ligájában kézilabdázik a spanyol játékos, aki az Kézilabda magazinban a közelmúlt történései mellett a jövőjéről is beszélt.

siofokkc.hu Nerea Pena (siofokkc.hu)
Még csak két napot töltött az Esbjergnél, de már gólokat szerzett a BL-ben. Kétszer talált be a jóval esélyesebb Rosztov-Don szűk győzelmével véget érő találkozón, pedig hosszú hetek egyéni edzése után mindössze egyszer gyakorolt új társaival. Rövidesen pedig ismét magyar pályán mutathatja meg magát, egykori sikerei színhelyén, a Ferencváros otthonában játszhat.

Mielőtt Dániába igazolt, több pletyka is felmerült leendő klubjáról, ám ezeket viccesnek találja, a határokon belüli váltást pedig már csak az elvárásai is keresztülhúzták, mivel a BL-ben érintett magyar együttesek nem kerültek nála szóba.

„Mikor eldőlt, hogy mennem kell Siófokról, akkor a Bajnokok Ligája volt a cél. Ebben az évben, amelyben elvileg lesz olimpia is, ha minden rendben, fontos volt, hogy a legmagasabb szinten kézilabdázzak” – az Esbjerg pedig azon túl, hogy szimpatikus volt számára, ezt biztosította is.

A siófoki felfüggesztésének okára úgy érzi, nem neki kell választ adni. „Nem én döntöttem el. De azért távoztam, mert olyan volt a kapcsolat, hogy nem tudtunk együttműködni.”

Fodor János tulajdonos ajánlatával kapcsolatban, miszerint a játékosok akkor jutnak a visszatartott pénzükhöz, ha a Győr és az FTC ellenieket leszámítva hozzák a bajnoki mérkőzéseiket, annyit jegyzett meg, hogy a szezon előtt ildomos megbeszélni az elvárásokat, a szerződésében foglaltak nem erről szóltak, és egyébként sem ment szembe az öltöző közös álláspontjával, mikor elmondta a véleményét.

„Őszintén, nem hiszem, hogy volt probléma az öltözőben. Csak az, hogy a teljesítmény elmaradt a tavalyitól. Ezzel tisztában voltunk”ment szembe Fodor állításával, viszont nem tudott pontos diagnózist adni, miért maradtak el a várakozásoktól. De azt nem titkolta, számára a koronavírusos leállás után nehézkes volt a visszarázódás.

A probléma az ETO-tól elszenvedett sima vereséggel kezdődött, amit további két meglepetésszámba menő követett a DVSC és az MTK ellenében. „Tisztában voltunk vele, hogy meg kellett volna nyerni ezeket. De egy olyan erős bajnokságban, mint a magyar, benne van, hogy kikapsz – főleg, ha a vírus miatt kiesnek páran, tette hozzá. – De a bajnokság nagyon hosszú. Októberben voltunk. Szerintem ilyenkor még belefér egy vereség.”

A Győr mellett egyébként is a második helyezés megszerzését tartotta reális célnak a Siófokkal. Azaz a BL-be jutást, amit valószínűleg el is értek volna, ha nincs a pandémiás helyzetben leállított előző szezon és az ezt követő döntés, hogy nem kaptak indulási jogot. Ezt, mint ahogy azt szóvá is tette akkor, igazságtalanságként élte meg.

Jelenlegi szerződése a szezon végéig szól, de tovább egyelőre nem lát. „Ebben a szituációban csak fél évre akartam aláírni. Ez egy nagy változás volt. Nyolc és fél évet voltam Magyarországon. A második otthonom, imádom. Nagyon, nagyon nehéz volt elmenni. És most itt vagyok: új nyelv, új kultúra... Olyan mint mikor tizennyolc évesen elmentem otthonról. Tudni akartam, milyen lesz, hogy fogom érezni magam. Most csak szeretném élvezni, és majd két-három hónap múlva tudok választani.”

Nem zárja ki, hogy visszatérjen Magyarországra – no nem Siófokra. Ám a Fradinál töltött hét esztendőt élete és karrierje kiemelkedő állomásának tartja, még ha nem is bánja, hogy távozott, mert a monotonitásban már nem talált kellő motivációt. „A változás mindig jó” – ha másra nem, hát arra, megtudjuk, mi fontos igazán, zárta az interjút Pena.

A teljes beszélgetés: