Musorujsag
Élő Eredmények

Hónapokra kidőlt a női röplabda-válogatott alapembere

Hónapokra kidőlt a női röplabda-válogatott alapembere

MTI
Németh Anett bal térdében elszakadt a keresztszalag.

Súlyos sérülést szenvedett Németh Anett, a magyar női röplabda-válogatott meghatározó játékosa, aki így januárban nem játszhat az Európa-bajnoki selejtezőkön.

A magyar szövetség honlapja szerdán közölte, hogy a nemzeti együttes 21 éves feladóátlójának egy rossz talajra érkezésnél a bal térdében elszakadt a keresztszalag klubcsapata, az amerikai Coastal Carolina hét végi mérkőzésén.

A tájékoztató kitér rá: Németh Anett – aki néhány hete szerezte meg ezredik pontját az amerikai bajnokságban -, már úton van Magyarország felé, itthon műtét vár rá, felépülése pedig öt-hat hónapot is igénybe vehet. Jakub Gluszak szövetségi kapitány így nem számíthat a játékára az Eb-selejtezőkön.

A válogatott január 8. és 17. között Dániával, Franciaországgal és Izraellel mérkőzik meg két torna keretében oda-visszavágós alapon. Az első viadalt Franciaországban rendezik, a másodikra Szombathelyen kerül sor.

Németh alapembere volt a tavalyi Európa-bajnokságon szerepelt magyar válogatottnak és a 2018-as Európa Ligában ezüstérmes csapatnak is. Részt vett a 2016-os junior Eb-n és a 2019-es nápolyi Universiadén, amelynek legeredményesebb játékosa is lett, utóbbin a negyedik helyen zárt a magyar együttes.

További tartalmak