Musorujsag
Élő Eredmények

Revansot vett a Fradin a dán éllovas

MTI
A Ferencváros házigazdaként 28-24-re kikapott a dán Esbjerg csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, szombaton.

Kovacsics Anikó kisebb sérülése ellenére vállalta a játékot, de 15 percet sem tölthetett a pályán. Helyette Szucsánszki Zita irányította az FTC-t, amely végig nagy küzdelemre késztette a dánokat, ám a szünetben egygólos hátrányban volt. A hazaiak védekezésben néhányszor őrizetlenül hagyták ellenfelüket, támadásban pedig előkészítetlen lövéseket vállaltak, de az Esbjerg ezt nem mindig tudta kihasználni, mert szintén nem játszott hibátlanul.

A negyvenedik percben első alkalommal alakult ki háromgólos különbség a csapatok között – egy 6-2-es sorozat végén a dánok javára -, majd négy is volt közte. Elek Gábor vezetőedző időkéréssel és cserékkel próbálkozott, csapata előbb felzárkózott egy gólra, ám a hajrában Háfra Noémi ismét sokat hibázott, az ellenfél pedig ezúttal ki tudta használni ezt.

Az FTC októberben három találattal nyert Dániában, így az egymás elleni eredmények a 28-24-es sikernek köszönhetően már az Esbjergnek kedveznek.

A mezőny legeredményesebb játékosa a Ferencváros német átlövője, az ezúttal irányítóként is bevetett Emily Bölk volt kilenc góllal, Klujber Katrin hétszer, a vendégeknél Sanna Solberg nyolcszor talált be.

A két csapat negyedik alkalommal találkozott egymással, az FTC két győzelem mellett másodszor veszített.

A hét győzelemmel és két döntetlennel álló címvédő Győri Audi ETO KC vasárnap a dán Odense HB otthonában szerepel, az öt sikerrel és négy vereséggel rendelkező Ferencváros pedig szerdán a francia Metz HB együttesét fogadja.

Eredmény, csoportkör, 11. forduló, A csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria – Team Esbjerg (dán) 24-28 (12-13)

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Revansot vett a Fradin a dán éllovas (Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Illyés Tibor)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/01/D__YT20210116031-1-1024x683.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak