A Zöld-foki szigetek nem áll ki a németek ellen!

Mindössze kilenc egészséges játékos maradt az afrikaiak keretében. A döntés egyelőre csak a németek elleni összecsapásra vonatkozik.


 


A hírt az afrikai ország Facebook oldalán jelentette be, mad nem sokkal később a hírt a csapatvezető is megerősítette. Mint írják, a folytatásban a szövetségük minden tőle telhetőt megtesz, hogy sportszerűség szabályainak megfelelően folytathassák a versenyt, hiszen az ország történetében először van részük abban a megtiszteltetésben, hogy részt vehetnek a világbajnokságon.

A tervek szerint négy új játékos utazik Egyiptomba, hogy kedden a csoportkör utolsó fordulójában az Uruguay elleni mérkőzést le tudja játszani a gárda.

Szombaton újabb két játékos fertőződött meg a koronavírussal a magyarokkal azonos világbajnoki csoportban lévő Zöld-foki Köztársaság férfi kézilabda-válogatottjának tagjai közül, ezért veszélybe került a csapat további szereplése az egyiptomi tornán.

A nemzetközi szövetség (IHF) honlapjának beszámolója szerint az érintett játékosokat azonnal elszigetelték társaiktól. Érdekesség, hogy január elején mindkét kézilabdázó pozitív teszteredményt produkált, de az Egyiptomba érkezés előtt negatívak voltak.

A megfertőződött játékosok addig nem léphetnek pályára, amíg 48 órás különbséggel nem produkálnak két negatív tesztet. A világbajnokság koronavírus-protokollja szerint egy csapat csak akkor játszhat mérkőzést, ha legalább tíz bevethető játékosa van, beleértve egy kapust. Mivel a zöldfokiak megbetegedések miatt csak 11 játékossal érkeztek az észak-afrikai országba, már csak kilencen maradtak, így jelenleg nem teljesítik a versenyzés feltételét.

Mivel a helyzet nem változott, a vasárnapi mérkőzés elmarad a gízai A csoportban, és a német válogatott kapja a győzelemért járó két pontot, 10-0-s gólkülönbséggel. Egy csapatot csak akkor zárnak ki a tornáról, ha három meccsre nem tud kiállni.

A magyar válogatott a csoportkör első fordulójában, pénteken 34-27-re győzte le a Zöld-foki Köztársaság együttesét, vasárnap pedig Uruguay ellen folytatja szereplését.

További részletek hamarosan!