Musorujsag
Élő Eredmények

Bartók Donát 1 év után távozott Spanyolországból, Császár Gábor csapattársa lesz

Bartók Donát 1 év után távozott Spanyolországból, Császár Gábor csapattársa lesz

MTI
Egy év után távozik a spanyol élvonalban szereplő Bidasoa Irún csapatától Bartók Donát kézilabdázó.

A 24 éves jobbátlövő tavaly januárban szerződött Spanyolországba, ahol két és fél évre szóló megállapodást kötött a Bidasoával. Együttese – amely szerdán honlapján jelentette be a magyar játékos távozását – a mostani bajnokságban a 2. helyen áll a Barcelona mögött, Bartók 14 mérkőzésen 49 gólt dobott.

A nemzeti csapat világbajnoki keretében ezúttal nem szereplő, 12-szeres válogatott játékos – aki december közepén úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy spanyol klubjánál minden ideális, ő és a családja is nagyon boldog – Svájcban, a Kadetten Schaffhausen együttesében folytatja pályafutását, amely az Európa-ligában érdekelt.

„Boldog vagyok, hogy a Kadetten mezét magamra húzhatom, hálás vagyok a lehetőségért, mindent el fogok követni, hogy elérjük céljainkat” – fogalmazott új csapata honlapján Bartók. A magyar játékosról az ügyvezető igazgató David Graubner azt mondta, nagyon szerencsések, hogy a szezon közepén ilyen kvalitású kézilabdázót tudtak szerződtetni.

Bartók Donát az M1-nek elmondta, békében vált el spanyol csapatától, amely tiszteletben tartotta, hogy az európai kupaszereplés nagy lehetőséget jelent. „Nagyon gyorsan történt minden, januárban megkeresett a Kadetten menedzsere azzal, hogy szükségük lenne jobbátlövőre és rám gondoltak első opcióként. Ez nagyon tetszett nekem, a Bidasoa is rábólintott a dologra és elengedtek.”

A játékos hozzátette, hogy a svájci bajnokság felső ága kiegyenlített, ezért a fejlődés lehetősége adott, az Európa-ligában pedig a Tatabánya és a Rhein-Neckar Löwen is csoportellenfél, ami szintén nagy kihívás elé állítja a csapatot.

Bartók másfél évre kötelezte el magát a Császár Gábort is foglalkoztató Schaffhausenhez.

További tartalmak