Musorujsag
Élő Eredmények

Thomas Bach szerint pédaértékű volt az egyiptomi kézilabda-vb

MTI
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke gratulált és köszönetet mondott a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnek (IHF), amiért a koronavírus-világjárvány közepette is sikerrel rendezte meg januárban az egyiptomi férfi-világbajnokságot.
Niklas Landin, a dánok csapatkaitánya a vb-győztesnek járó trófeával. EPA/KHALED ELFIQI

„A modern ellenőrzési módszerek alkalmazásával, valamint a sportolók és más résztvevők gyors tesztelésével valóban példát mutattak arra, hogyan lehet nagyszerűen megszervezni és biztonságosan lebonyolítani egy nemzetközi sporteseményt nehéz időszakban, világjárvány idején is” – idézte az insidethegames.biz. a NOB-vezetőt, aki szerint a vb sikere „az egész olimpiai mozgalom iránti bizalmat is erősítheti”.

A sportág történetében először 32 nemzeti együttes részvételével tartott világbajnokság – amelyet Dánia csapata nyert meg, Magyarország válogatottja pedig ötödikként végzett – az első nagy sportrendezvény volt, amelyre a pandémiás körülményekre kidolgozott protokollok alapján került sor. Háromezer embert érintő zárt rendszert, úgynevezett „buborékot” hoztak létre, a mérkőzéseket üres stadionokban rendezték, s naponta szigorú vizsgálaton estek át a résztvevők. A PCR-tesztek révén mutatták ki a fertőzöttséget a Zöld-foki-szigetek több kézilabdásánál, minek következtében az ország – amúgy a magyar csoportban szereplő – válogatottját vissza kellett léptetni a vb-től.

„Szívből szeretnék gratulálni a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnek, s különösen az IHF elnökének, Hasszan Musztafának a világbajnokság kiváló lebonyolításáért, az IHF a legjobban teljesített – jelentette ki Bach, aki meleg szavakkal méltatta a játékosoknak a koronavírus-járvány okozta nehézségek közepette mutatott helytállását. – Ez a vb egy nagy biztatás számunkra, a szerzett tapasztalatoknak hasznát vesszük az idei tokiói olimpián is, amely július 23-án kezdődik.”

További tartalmak