A Szeged kapta az Elverum ellen elmaradt BL-meccs két pontját

Nem fogják lejátszani a norvég Elverum és a MOL-Pick Szeged mérkőzését a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a győzelemért járó két pontot pedig a magyar csapat kapja.

Az európai szövetség (EHF) pénteken döntött a koronavírus-járvány és az annak kapcsán bevezetett utazási korlátozások miatt elhalasztott mérkőzésekről, amelyeknek továbbra sem találtak új időpontot. A vétlen fél minden esetben 10-0-s gólkülönbséggel kapta meg a két pontot. A kivételt a Paris Saint-Germain és a Vardar Szkopje elmaradt találkozója jelenti, ugyanis a francia és az északmacedón együttes is egy-egy pontot kapott, 5-5-ös gólkülönbséggel.

A fehérorosz Meskov Breszt és a portugál FC Porto elhalasztott mérkőzésének sorsáról továbbra sem döntött az EHF.

A férfi és a női BL-ben két nyolcas csoportban zajlanak, illetve zajlottak a küzdelmek. Az eredeti versenykiírás szerint az első két-két helyezettek egyből a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6. helyezettek vesznek részt a rájátszás első fordulójában, a 7-8. helyezettek pedig kiesnek. Az európai szövetség február 10-én úgy döntött, hogy minden együttes továbbjut és részt vesz a nyolcaddöntőben. A döntés a magyar csapatok közül a férfiaknál a Telekom Veszprémet, a MOL-Pick Szegedet, a nőknél pedig a címvédő Győri Audi ETO KC-t és az FTC-Rail Cargo Hungariát érinti.

A férfi és a női Európa-ligában is voltak megállapított eredmények, de a lebonyolítás nem változott.

Csoportállások:
A csoport:
1. Lomza Vive Kielce (lengyel) 19 pont/13 mérkőzés
2. Flensburg-Handewitt (német) 17/12
3. Paris Saint-Germain (francia) 15/12
4. MOL-Pick Szeged 12/12
5. Meskov Breszt (fehérorosz) 11/12
6. FC Porto (portugál) 10/12
7. Vardar Szkopje (északmacedón) 9/13
8. Elverum HB (norvég) 5/12

B csoport:
1. Barcelona (spanyol) 26 pont/13 mérkőzés
2. Telekom Veszprém 19/13
3. Aalborg HB (dán) 14/13 (397-401)
4. Motor Zaporizzsja (ukrán) 14/13 (355-369)
5. THW Kiel (német) 12/12
6. HBC Nantes 11/13
7. RK Celje PL (szlovén) 6/12
8. PPD Zagreb (horvát) 0/13

A Szeged vasárnap a német Flensburgot fogadja, jövő csütörtökön pedig a Paris Saint-Germain vendége lesz. A Veszprém jövő szerdán a HBC Nantes elleni, hazai mérkőzéssel zárja a csoportkört, és mivel biztosan második lesz, az A csoport hetedik helyezettjével találkozik a nyolcaddöntőben.