Musorujsag
Élő Eredmények

Rasmussent 126 nap után menesztették a montenegrói válogatott éléről

mti
A magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a dán Kim Rasmussen 126 nap után, hétfőn távozott a montenegrói kispadról.
Kim Rasmussen (m4sport.hu)

A magyar válogatottól tavaly januárban – három és fél év után – menesztett Rasmussent november 23-án nevezték ki Podgoricában, új csapatával nyolcadik lett a decemberi dániai Európa-bajnokságon. A március 19-21. között hazai pályán rendezett olimpiai selejtezőtornán aztán a nemzeti együttes kiharcolta az ötkarikás szereplés jogát, így Montenegró női csapatának a tokiói lesz sorozatban a harmadik ötkarikás részvétele.

Mindezek ellenére a montenegrói szövetség hétfőn közölte, hogy nem hosszabbít szerződést a dán edzővel, aki helyett eddigi segítője, a Buducnost Podgorica vezetőedzője, Bojana Popovic irányítja majd a válogatottat a japán fővárosban. A döntést nem indokolták, viszont a Handball-Planet.com szakportál értesülései szerint a játékosok kívánsága volt a 41 éves Popovic „előléptetése”.

A szerb származású Popovic játékosként hatszor nyert Bajnokok Ligáját, a montenegrói válogatottal pedig 2012-ben olimpiai ezüstérmet szerzett.

Rasmussennek jelenleg klubcsapatnál sincs munkája, mert noha tavaly áprilisban átvette a lengyel MKS Perla Lublin irányítását, február végén onnan is távozott.

További tartalmak