Musorujsag
Élő Eredmények

Kovacsics sérülten is a vb-selejtezős keretben

mti
A súlyos vállsérülés után gyógyuló Kovacsics Anikó is bekerült az olimpiai résztvevő magyar női kézilabda-válogatott keretébe a jövő heti világbajnoki selejtezők előtt.
Kovacsics Anikó a Magyarország – Oroszország mérkőzésén 2021. március 21-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

„Kovacsics Anikó csapatkapitány a vállsérülése miatt nem edzhet és nem játszhat a mérkőzéseken, de ott lesz az edzőtáborban, hiszen számára és számunkra sem kérdés, hogy mellettünk a helye” – idézi a magyar szövetség honlapja Elek Gábor szövetségi kapitányt.

A szerdán kihirdetett névsorban a márciusi olimpiai selejtezőtornát sikerrel megvívó 19 kézilabdázó mellett a Vác irányítója, Lakatos Rita kapott helyet.

Lakatos Rita a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének negyedik fordulójában játszott Magyarország-Románia mérkőzésen 2018. december 12-én (MTI/Kovács Tamás)

Kovacsics vállában a porc és a szalag is megsérült március 31-én, a Ferencváros bajnoki meccsén. A klubidény véget ért számára, de elképzelhető, hogy az olimpiai szereplésről nem kell lemondania. Műtétre egyelőre nincs szüksége, konzervatív kezelés után várhatóan június elejétől tud teljes értékű edzésmunkát végezni.

Az európai szövetség március 30-án hozta nyilvánosságra, hogy az olaszok lemondtak pályaválasztói jogukról, ezért a világbajnoki selejtező mindkét mérkőzését Magyarországon, az Érd Arénában játsszák. Az elsőt jövő pénteken 16.05-től, a visszavágót pedig vasárnap 13 órától. A párharc győztese kijut a spanyolországi tornára, amelynek december 2-19. között Granollers, Barcelona, Llíria, Castellón és Torrevieja ad otthont.

A magyar és az olasz nemzeti csapat eddig öt alkalommal találkozott, és az összes meccset a magyarok nyerték, a legkisebb különbségű siker 14 gólos volt. Nem ez az első eset, amikor a világbajnoki selejtezőben összekerült a két válogatott: az 1997-es németországi tornára éppen az olaszok elleni kettős győzelemmel jutott ki a magyar együttes.

Győr, 2021. március 20.
A magyar válogatott tagjai ünnepelnek, miután 31-23-ra legyőzték Szerbia csapatát a kézilabda női olimpiai selejtező 2. csoportjának második fordulójában a győri Audi Arénában 2021. március 20-án.
MTI/Illyés Tibor

Az idei lesz az első világbajnokság, amelyen az 1997 óta megszokott 24 helyett immár 32 csapat vesz részt. A 25. női vb-n összesen 16 európai válogatott szerepelhet. A házigazda spanyolok, a címvédő hollandok, továbbá a tavaly decemberi Európa-bajnokságon elődöntős horvátok, dánok, franciák és norvégok már tagjai a mezőnynek. Ázsiából hat, Afrikából négy, Dél- és Közép-Amerikából három, Észak-Amerikából és a Karibi-térségből egy, Óceániából pedig szintén egy csapat jut majd ki a tornára. A nemzetközi szövetség fenntart egy vagy két szabadkártyát, attól függően, hogy valamelyik óceániai válogatott az Ázsia-bajnokságról kvalifikál-e a világbajnokságra.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (Ferencváros), Szikora Melinda (Siófok)
jobbszélsők:
Kovács Anett (Ferencváros), Lukács Viktória (Győr)
jobbátlövők:
Kiss Nikoletta (Siófok), Klujber Katrin (Ferencváros), Tomori Zsuzsanna (Siófok)
irányítók:
Kovacsics Anikó (Ferencváros), Lakatos Rita (Vác), Szucsánszki Zita (Ferencváros), Vámos Petra (Debrecen)
beállók:
Helembai Fanny (Vác), Kisfaludy Anett (Ferencváros), Tóvizi Petra (Debrecen)
balátlövők:
Csiszár-Szekeres Klára (Ferencváros), Háfra Noémi (Ferencváros), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK)
balszélsők:
Márton Gréta (Ferencváros), Schatzl Nadine (Ferencváros)

További tartalmak