Musorujsag
Élő Eredmények

A Fradi után a Győr is nyert a női kézi BL-ben

A Fradi után a Győr is nyert a női kézi BL-ben

MTI | Kun Dániel
A Győri Audi ETO KC 31-26-ra nyert szombaton a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Az ETO rekordot jelentő, 59 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 51 győzelem és nyolc döntetlen a mérleg. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

Eredmény, csoportkör, 2. forduló, B csoport:
Krim Mercator Ljubljana (szlovén)-Győri Audi ETO KC 26-31 (12-13)

lövések/gólok: 52/26, illetve 53/31
gólok hétméteresből: 6/3, illetve 4/4
kiállítások: 2, illetve 2 perc

A vendégcsapat keretéből Faluvégi Dorottya, Kari Brattset és Estelle Nze Minko hiányzott sérülés miatt.

Nagy küzdelem jellemezte a meccset az első perctől kezdve, mert mindkét csapat masszívan védekezett. Az ötszörös BL-győztes győriek 6-1-re elhúztak, a szlovénok a tizedik percben lőtték első akciógóljukat, ekkor viszont lendületbe kerültek és ellenfelük hibáit kihasználva egy 5-1-es sorozattal felzárkóztak. Többször is az egyenlítésért támadhattak a hazaiak, de nem jártak sikerrel, így a Győr egy találattal vezetett a szünetben.

A második felvonást is jól kezdte az ETO és ismét meglépett négy találattal. A 35. perctől egy ideig felváltva estek a gólok, és bár a győriek nem tudtak megnyugtató előnyt kidolgozni, magabiztosan őrizték vezetésüket a tapasztalt hazaiakkal szemben. Amikor támadásban rontottak a vendégek, a kapuban Amandine Leynaud rendre bravúrokat mutatott be, így a Krim nem tudott közelebb kerülni a Győrhöz. A hajrára már nem maradtak izgalmak, mert az ETO kézben tartotta a meccset, amelyet végül öt góllal nyert meg.

A mezőny legeredményesebb játékosa két győri, a dél-koreai Ju Unhi és a norvég Veronica Kristiansen volt egyformán hét góllal, hazai részről Oceane Sercien Ugolin ötször talált be. Leynaud négy, csapattársa, Silje Solberg hét védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két csapat 21. alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a győrieknek három döntetlen mellett ez volt a 18. győzelmük.

Az egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Ferencváros egy hét múlva az orosz Rosztov-Don otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében, a két sikerrel rendelkező Győr pedig jövő vasárnap az ugyancsak orosz CSZKA Moszkvát fogadja.

A Ferencváros korábban 33-27-re nyert a horvát Podravka Koprivnica ellen.

Borítókép: Győri Audi ETO KC Facebook

További tartalmak