Musorujsag
Élő Eredmények
×

Golovin Vlagyimir elültette a palántákat, a tempókézilabda lehet a siker kulcsa

Golovin Vlagyimir elültette a palántákat, a tempókézilabda lehet a siker kulcsa

m4sport.hu | Szerencsés Szilveszter
Két győzelemmel mutatkozott be a magyar női kézilabda-válogatott kispadján, Golovin Vlagyimir. Az utánpótlásban sikert sikerre halmozó szakembernek időbe telhet, míg játékosaival karöltve hasonló útra lép a felnőtt válogatottal, mely az elmúlt napokban mutatott biztató jeleket, azonban sok munka vár még a keretre a decemberi világbajnokságig.

A Magyar Kézilabda Szövetség 2021. augusztusában nevezte ki Golovin Vlagyimirt a női kézilabda-válogatott élére. Az ukrán-magyar, kettős állampolgárságú szakember a mögöttünk hagyott héten tartotta regnálása első összetartását és közben két győzelemmel kezdett a kispadon Portugália és Szlovákia ellen Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen.

forrás: m4sport.hu

Golovin húsz fős keretet hívott össze, újra meghívót kapott Planéta Szimonetta, aki sérülések miatt 1029 nap után léphetett pályára a válogatottban, valamint az olimpián pályára lepő Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita helyére Lakatos Rita és Tóth Eszter került. Újra meghívót kapott Fodor Csenge, Tóvizi Petra és Kovács Anett is.

(kép: M4 Sport)

“Mindenkire szükség van. Tudom, hogy van, aki tapasztaltabb, vagy jobb játékos, de a válogatott sikeréhez mindenkinek hozzá kell tennie a magáét. Elvárom, hogy mindenki, aki itt van, önbizalommal tele, a legjobb tudása szerint játsszon” – fogalmazott a szövetségi kapitány október 4-én az MTI-nek. Szó se róla, csapatként tudott győzni a válogatott Golovin első mérkőzésein.

Volt jobb és akadt rosszabb teljesítmény is, de mindenképp időre van szüksége a csapatnak, melyről nem mondható el, hogy újjáalakulóban lenne.

“A nők lelkét ismerve, nekik kell egy séma, amit követhetnek. Idáig is volt, amit megpróbáltunk folytatni. A korábban elkezdett munkát szeretnénk tovább vinni, mert szerintem ez a siker titka. Nem szabad kapkodni, mert az csak zűrzavart okoz. Biztosan lesznek változások, de csak apránként” – ecsetelte az 51 éves szakember.

A kérdés csak az, hogy saját korábban elkezdett munkájára gondol-e, hiszen jelenlegi húszas keretéből csupán hat játékossal nem dolgozott korábbi edzői pályafutása során.

A 2018-as junior világbajnoki-, és 2019-es junior Európa-bajnoki-győzelem alkalmával szereplő játékosok és az MTK korábbi kézilabdázója, Tóth Eszter mellett Lukács Viktóriával és Tomori Zsuzsannával még a Ferencárosnál dolgozott együtt Golovin, ahol junior edzőként és Elek Gábor másodedzőjeként tevékenykedett.

A 16 fős keretből három kapusával, Bíró Blankával, Janurik Kingával, és Szikora Melindával, a debreceni beálló, Bordás Rékával, a visszatérő jobbátlövővel, Planéta Szimonettával, és a Fradi jobbszélsőjével, Kovács Anettel nem dolgozott korábban.

A szövetségi kapitány tehát kiválóan ismeri csapatát, többeket egészen gyermekkora óta. Kétség sem férhet hozzá, Golovin megoldást jelenthet elmúlt évek nehézségeire, de valószínűsíthető, nem teljesen az olimpián látott taktikával szerepel majd a csapat és visszaköszönnek a junior sikerek alkalmával látott játékelemek és az a mérhetetlen tűz, ami akkor jellemezte a korosztályos csapatokat.

Négy nap után már mérkőzést játszottak

Míg a szövetségi kapitány személye új, addig a posztot betöltő személy senki számára nem volt ismeretlen. Ennek ellenére – ahogy szokták mondani – minden kezdet nehéz, ez pedig az új időszakot kezdő női kézilabda-válogatottra is érvényes. A játékosok közül nem mindenki ismeri egymást csapattársként. Az első összetartások alkalmával az első és legfontosabb szempont a páros, és hármas kapcsolatok kialakítása, valamint a csapatszintű rendszerjáték elsajátítása. Így teremthető meg az összhang a közelgő világbajnokságra, melyet december elején, Spanyolországban rendeznek.

“Fizikálisan egyszerűbb volt összerakni a programot, hogy a világversenyre mindenki azonos szinten legyen. Most nagyon kevés az idő az erőnléttel foglalkozni. Nagyon fontos a páros kapcsolatok alakítása, a taktika, és elsősorban azt kell erőltetni, amiben a klubcsapatukban eredményesek a lányok” – fogalmazott Golovin az M4 Sportnak.

Döcögősen alakult az első két találkozó, melyek rögtön tétmeccsek voltak. Ennek ellenére a játékosok kissé barátságos hangulatban, néhol foguk fehérjét kimutatva múlták felül előbb Portugáliát, majd Szlovákiát.

Négy nap természetesen kevés, hogy az új szövetségi kapitány hatalmas újításait lássák a szurkolók. A klubcsapataiknál mutatott erősségeik összegyúrása szintén nem egyszerű, az aktuális keretre pillantva öt NB I-es klubból és két külföldi csapattól érkeztek az összetartásra. Napi szintű játékoskapcsolat a belső hármas pozícióiban (átlövők és irányító – a szerk.) például a Debrecenben szereplő Vámos Petra és az összesen 15 percet játszó Planéta közt van. Ugyan ez a helyzet a két beállóval, Bordással és Tóvizivel, akik szintén a hajdúságiakat erősítik.

fotó: MTI/Kovács Tamás

A jelentősen gyengébb erőkből álló Portugálok a 34. percben 17-17-re kiegyenlítettek, ez pedig felrázta a csapatot – az ötvenedik percig két gólt engedtek ellenfelüknek. Ebben a 16 percben tízet tett közé a válogatott, amire lehet alapozni, bőven láthattunk szép megmozdulásokat védekezésben és támadásban, ugyanakkor könnyű gólokat is tudtak szerezni rendezetlen védelem ellen (védekezésből, támadásba fordulva, a szerk.), ami a Golovin féle csapatok egyértelmű erőssége volt a múltban és a jelenlegi válogatotté is lehet.

“Szeretem a gyors kézilabdát, de abban van rizikófaktor, előfordulhat több technikai hiba. Az nem lehet, hogy az első naptól futunk, mint az őrültek” – nyilatkozta még október 4-én az M4 Sportnak a szövetségi kapitány.

Ennek a játéknak az alapja egy kőkemény védekezés, melynek vezére Tomori Zsuzsanna lehet, a megszerzett labdákat pedig könnyű gólokra lehet váltani. Tomori szerepe abból a szempontból is egyértelművé válhat, hogy kis túlzással egy kézen meg tudnánk számolni hányszor lépte át a félpályát a két mérkőzésen, ellenben védekezésben szinte végig pályán volt. Amikor pedig nem tudtak cserélni Klujber Katrinnal – a jobbátlövő zavarót védekezett, így 5:1-es formációt alkalmazott a válogatott, ami szintén sok potenciált és egy újabb variációs lehetőséget hordoz magával hordoz magával.

fotó: MTI/Kovács Tamás

Szlovákiában sorra jöttek a technikai hibák

Az Eb-selejtező második, vasárnapi mérkőzésére Nagytopolcsányba utazott a válogatott, és aratott kétgólos, 28-30-as sikert, de a harmadik után csupán a harminchatodik percben tudott újra vezetni a magyar csapat. A beálló körüli védekezés nem működött, de ha nem is sok, van még idő ezen javítani – Tomorinak Bordással, és Vámossal kell a hármas pozíciójában a lehető legjobban összeszoknia a december 2-án kezdődő világbajnokságig, valamit támadásban a már említett összeszokottság hiánya látszik a lányokon.

„Meg kell tanulni megbecsülni a labdát, és tudni, mikor van vége a meccsnek. Örülök, hogy sikerült nyerni, tanulni kell a két mérkőzésből és előrelépni. Javítani kell a hibákat, sajnos nincs sok időnk, de rajta leszünk a következő összetartáson” – fogalmazott Golovin.

Egyénenként kiváló alapanyagból dolgozhat Golovin, ezt összegyúrva a második mérkőzésen látott könnyelműnek tűnő eladott labdák száma is jóval lecsökken majd – ebből kilenc volt a szlovákok ellen.

Szűk két hónap, nyakunkon a vb, de távolabbra kell nézni

Golovin mester elültette a palántákat, az utánpótlás válogatottaknál eltöltött ideje alatt, az egyhetes összetartáson pedig felvázolta terveit a közelgő vb-re és tudatos, célravezető felkészüléssel valószínűleg láthatjuk a szárnyait bontogató fiatal női válogatottat decemberben. A most mutatott játék csupán állomása egy hosszú útnak, melynek a vb is csak egy megállója lesz és egy esetleges gyengébb szereplés után hiba lenne leírni egy ilyen ambiciózus válogatottat. Ugyanakkor a lányokban bármikor benne van a bravúr, ezzel együtt a várakozáson felüli teljesítmény is.

2022. novemberében Szlovéniában, Észak-Macedóniában és Montenegróban rendezik az Európa-bajnokságot. Ekkorra már lehet nagyot álmodni.

Golovin Vlagyimir hétfő este az M4 Sport kézilabda magazinjának vendége volt, a videóban jobban megismerheti a tréner jelenét és múltját egyaránt.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Golovin: Meg kell tanulni megbecsülni a labdát
A magyar női kézilabda-válogatott 30–28-re legyőzte Szlovákiát az Európa-bajnoki selejtezősorozat 2. fordulójában, a találkozó után a szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir értékelt.
Kézilabda