Musorujsag
Élő Eredmények
×

Nem fért kétség a Győr győzelméhez Dániában

Nem fért kétség a Győr győzelméhez Dániában

MTI
A Győri Audi ETO KC 31-26-ra győzött a dán Odense HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, vasárnap Gudméban.

Csaknem öt percet kellett várni az első gólra, azt követően azonban a magyar válogatott szélsőinek találataival ellépett a vendég ETO (2-5). Althea Reinhardt remekül teljesített az Odense kapujában, erre alapozva csapata csakhamar visszazárkózott egy gólra. Egyenlíteniük csak azért nem sikerült, mert a győri kapuban Silje Solberg is egyre hatékonyabban védett. A pihenő előtti hajrában csökkentették hibáik számát a győriek támadásban, pontosabban céloztak, és egy 4-0-s sorozattal zártak, és a szünetben 16-11-re vezettek.

A második felvonásban egy négyes gólsorozattal már 25-17-re vezetett az ötszörös BL-győztes ETO, és bár az Odense ebből lefaragott három gólt, az ezúttal jobbszélsőt játszó dél-koreai Ju Unhi révén biztosította újabb sikerét a Győr. A házigazdák a második félidőben védekezésben és kapusteljesítményben sem tudták megismételni az első félidő jelentős részében mutatott produkciójukat.

A vendégek legeredményesebb játékosa Ju Unhi és Schatzl Nadine volt hat-hat góllal, Solberg kilenc védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két csapat ötödik egymás elleni BL-meccsén egy döntetlen mellett negyedszer nyert az ETO.

A négy győzelemmel álló győriek jövő szombaton a Metz HB otthonában lépnek pályára, a két sikerrel és két döntetlennel rendelkező Ferencváros pedig ugyanazon a napon a szintén francia Brest Bretagne csapatát fogadja Érden.

Az ETO rekordot jelentő, immár 61 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 53 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

Eredmény, csoportkör, 4. forduló, B csoport:
Odense HB (dán)-Győri Audi ETO KC 26-31 (11-16)
lövések/gólok: 38/26, illetve 42/31
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 3/2
kiállítások: 12, illetve 12 perc

Szombaton játszották:
A csoport: FTC-Rail Cargo Hungaria – Team Esbjerg (dán) 31-31 (16-16)

Borítókép: Facebook/Győri Audi ETO KC

További tartalmak