Musorujsag
Élő Eredmények

Hat hegyi szakasz vár a Magyarországról rajtoló Giro mezőnyére

mti
Hat hegyi szakasz lesz a jövő évi Giro d'Italián, amelynek első három etapját Magyarországon rendezik május 6-8-án.

Az olasz háromhetes körversenyt rendező RCS Sport szerdán ismertette a hat, emelkedőkkel tarkított résztáv útvonalát. Ezek közül az elsőre rögtön a három magyarországi szakaszt követő szünnap után kerül sor, amikor is a híres szicíliai vulkánon, az Etnán lesz a befutó.

A hat hegyi szakaszból négyszer lesz befutó az emelkedő tetején. A legnehezebbnek mégis egy olyan etap ígérkezik, amelyiken nem a csúcson lesz a cél, ugyanis az utolsó hét keddjén a Saló és Aprica közötti 200 kilométeren négy hegyet – köztük a legendás Mortirolót – és 5440 méter szintkülönbséget kell leküzdeniük a versenyzőknek. Szintén kiemelkedő nehézségű lesz az utolsó előtti, 20. etap, amely magában foglalja az egész viadal legmagasabb hegyét, a 2239 méteres Pordoi-hágót, amely után 2057 méter magasan a Marmolada tetején zárul a szakasz.

Múlt szerdán jelentették be hivatalosan a magyarországi három etap útvonalát: a Budapest-Visegrád és a Kaposvár-Balatonfüred távok között budapesti egyéni időfutamot rendeznek. A két normál szakaszon – a nyitóetapot befejező visegrádi emelkedő ellenére – mezőnyhajrát valószínűsítenek.

Az összetett éllovast illető rózsaszín trikót idén három napig viselő Valter Attila már korábban arról beszélt, hogy a visegrádi a kedvenc edzőhelyszíne, és minden nap úgy kel fel, hogy a nyitóetapot megnyerve újra felölthesse a legendás Maglia Rosát.

Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb 2018-ban, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

A 2022-es Giro d’Italia magyarországi szakaszai:
1. szakasz, május 6., péntek: Budapest-Visegrád, 195 km
2. szakasz, május 7., szombat: Budapest, 9,2 km, időfutam
3. szakasz, május 8., vasárnap: Kaposvár-Balatonfüred, 201 km

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Pod a Giro-rajtról és Vas Kata Blanka szenzációs Eb-szerepléséről – Söprögető Kocsi
Egy többszörös Grand Tour-győztes, Stephen Roche, valamint az RCS vezérigazgatója, Paolo Bellino is nyilatkozott a Söprögető Kocsinak a magyarországi rajt kapcsán, de természetesen foglalkozunk Vas Kata Blankával a ragyogó Európa-bajnoki szereplése után, és elmondjuk, miben kell legsürgetőbben fejlődnie a hazai kerékpársportnak. Az M4 Sport bringás podcastje Székely Dáviddal és Várhegyi Benjáminnal.
Kerékpár
Fetter Erik: A magyar szurkolók hangja jelentheti a hazai pálya valódi előnyét – Söprögető Kocsi
Szerdán vált hivatalossá, hogy a 2022-es Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny első három szakaszát Magyarországon rendezik, így természetesen a közmédia országúti kerékpáros podcastjének e heti adásában is a jövő évi Nagy Rajtról, azaz Grande Pertanzáról beszélgetünk. Székely Dávid és Várhegyi Benjamin vendége Fetter Erik, az adásban megszólal a 2021-es Girón rózsaszín trikót is viselő Valter Attila is.
Podcast
Valter Attila rózsaszín trikójára is gondoltak az útvonaltervezők – beszélgetés a Giro-rajt szakmai vezetőjével
Biztosak lehetünk abban, hogy jövő májusban rózsaszínbe borul az ország, hazánkból indul ugyanis a világ egyik legnagyobb és legnézettebb kerékpáros körversenye, a Giro d’Italia. A bejelentés aprópóján a magyarországi rajtot szervező Giro Hungary 2022 csapatának szakmai vezetőjével, Szilasi Lászlóval beszélgettünk, aki többek között az útvonal változásának miértjéről, valamint a szakasztervezés szempontjairól és mikéntjéről is mesélt.
Kerékpár
Hivatalos: Magyarországról indul a 2022-es Giro d’Italia
Immár hivatalos: 2022 májusában Magyarországról rajtol Giro d’Italia országúti kerékpáros-körverseny. A szerdai sajtótájékoztatón bejelentették, a háromhetes olasz kör első három szakaszát rendezik meg Magyarországon.
Kerékpár